Női kézi: Lekicsék bojkottálják a szerb válogatottat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.19. 14:01
A szerb női kézilabda-válogatott meghatározó játékosai, Andrea Lekics, Szanja Damnjanovics, Dragana Cvijics és a ferencvárosi Katarina Tomasevics úgy döntöttek, addig nem szerepelnek a nemzeti együttesben, amíg Szasa Boskovics a szövetségi kapitány.

A Magyar Szó beszámolója szerint Lekics, mielőtt Nagybecskerekre utazott volna, ahol a válogatott készül, találkozott Velimir Marjanoviccsal, a szövetség elnökével, akinek ismertette álláspontjukat és a válogatottban uralkodó hangulatról is beszámolt.Magyar Szó beszámolója szerint Lekics, mielőtt Nagybecskerekre utazott volna, ahol a válogatott készül, találkozott Velimir Marjanoviccsal, a szövetség elnökével, akinek ismertette álláspontjukat és a válogatottban uralkodó hangulatról is beszámolt.

Lekics a hivatalos honlapján nyilvánosságra hozta azt a négy játékos által jegyzett közleményt, amelyben megerősítik a fent leírtakat. Hangsúlyozzák, hogy mindig büszkén viselték a szerb válogatott mezét, a decemberi Eb-n többen még nem teljesen egészségesen is vállalták a játékot, de változásokat szeretnének a csapatnál. Azt nem kívánták elárulni, hogy pontosan mi a bajuk Boskoviccsal.

A szerb válogatott a bánáti városban a Szlovénia elleni felkészülési mérkőzésre készül, amely a Románia elleni júniusi világbajnoki selejtezős főpróbája lesz. A vb-t december 5. és 20. között rendezik Dániában.

Legfrissebb hírek

Női kézi: Cvijics és Jovovics is ott van a szerbek Eb-selejtezős keretében

Kézilabda
2025.10.02. 17:58

A szerb női válogatottak munkáját koordinálja az előző idény végén visszavonuló Andrea Lekics – hivatalos

Kézilabda
2025.09.30. 16:48

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07

Allan Heine és a Fehérvár is megható gesztussal búcsúzott Lekicséktől – videó

Kézilabda
2025.05.25. 11:42

Forrtak az indulatok az FTC edzője és játékosa között – videó

Kézilabda
2025.05.10. 21:16

„Ez volt a legfájdalmasabb meccs az életem során” – Dragana Cvijics az FTC BL-búcsúja után

Kézilabda
2025.04.27. 12:23

„A tükör előtt könnyebben ment” – Andrea Lekics érzelmes videóban búcsúzott a kézilabdától

Kézilabda
2025.04.18. 11:17

Lekics és Cvijics is remekelt, Szerbia kijutott a női kézilabda-vb-re

Kézilabda
2025.04.13. 20:55
Ezek is érdekelhetik