Kézi: megalakult az NKA első regionális központja Szegeden

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.01.23. 18:08
Megalakult a Mocsai Lajos szakmai és sporttudományi igazgató által vezetett Nemzeti Kézilabda Akadémia első regionális központja Szegeden.

A szervezet célja az utánpótlás-nevelés, valamint a kézilabdasport népszerűsítése Románia és Szerbia magyarlakta részein. A központ működését helyi partnerként a Tisza Volán SC segíti, felügyeli, szponzorként pedig a kezdeményezés mellé állt Magyarország egyik legnagyobb építőipari vállalata, a szegedi székhelyű KÉSZ Csoport is.

A cég pénteki közleményében kiemeli: a központ 6-14 éves korig támogatná a tehetséges fiúk és lányok fejlődését, majd ezután sportszakmai életutat nyújtanának akár a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Központban, akár a helyi első osztályú csapatoknál.

Amennyiben az utánpótlás-nevelés szempontjából sikeres lesz a szegedi regionális központ, a későbbiekben országszerte újabb központokat fognak létrehozni.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: Siófokon, Portugáliában és Balatonbogláron készülnek a fiúk

Utánpótlássport
17 órája

Kézilabda: Veszprém–Barcelona az ifjúsági BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2025.05.03. 11:12

Kézilabda: Fazekas Máténak a vérében a tehetség

Utánpótlássport
2025.05.01. 09:01

Kézi: célegyenesre fordul a fiúk felkészülése a világversenyek előtt

Utánpótlássport
2025.04.28. 14:49

Kézilabda: Karnyújtásnyira a női NB I-be jutástól a NEKA

Utánpótlássport
2025.04.26. 09:05

Kézilabda: a nyolcból hét hely még kiadó a fiú négyes döntőkben

Utánpótlássport
2025.04.22. 20:43

Kézilabda: nagy nevek az ifjúsági BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2025.04.21. 09:03

Kézilabda: ráfordultak a hajrára a csapatok a leánybajnokságokban

Utánpótlássport
2025.04.20. 15:38
Ezek is érdekelhetik