Női kézi: sérülten is kellett a Fradinak a fiatal tehetség

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.08. 12:52
Faluvégi Dorottya után újabb fiatal tehetségével kötött szerződést a Ferencváros női kézilabdacsapata. A 17 éves átlövő, Monori Orsolya 2012-ben érkezett a Fradihoz, és az elmúlt szezonban csapata legeredményesebbje volt a juniorbajnokság rájátszásában, ahol végül második helyezést értek el. Nyáron azonban súlyos térdsérülést szenvedett, így váratlanul érte a mostani szerződéskötés.

„Ez a szerződés most további plusz erőt ad, hogy nem szabad összetörnöm és folytatnom kell a munkát, hogy minél hamarabb visszatérhessek a pályára. Amikor megsérültem, az járt a fejemben, hogy már senkinek nem fogok kelleni, de az a tény, hogy itt számítanak rám, nagyon jó érzés. Január közepétől szeretnék edzeni, remélem, ez tartható lesz. Szeretném, ha vissza tudnám építeni magam a sérülésem előtti formára, illetve minél többet hozzá tudnék tenni a csapat eredményeihez. Nekem egyelőre még a junior és az NBI/B az elsődleges feladatom. Örülnék, ha minél előbb úgy alakulna, hogy a felnőttben is számítanának rám, ám jelenleg rengeteg olyan ember van előttem, akik a példaképeim, akik kiváló játékosok. Nem hiszem tehát, hogy ez jövőre lesz, de nagyon remélem, hogy egyszer ennek is eljön az ideje" – mondta Monori a fradi.hu-nak. Monori a fradi.hu-nak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik