Női kézi: Dánia bebiztosította helyét a magyar-horvát Eb-n

Vágólapra másolva!
2014.06.04. 19:36
A dán női kézilabda-válogatott 28–24-re legyőzte Ukrajnát a szlovákiai Nagymihályban tartott Európa-bajnoki selejtezőn, így kijutott az év végi, magyar-horvát közös rendezésű kontinensviadalra.

A meccset eredetileg márciusban rendezték volna, de az ukrajnai politikai helyzet miatt az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) a halasztás mellett döntött, ezért most semleges helyszínen rendezték meg az összecsapást.

A dánok jól kezdték a mérkőzést, 8–3-as vezetésre tettek szert a meccs elején, ám a békéscsabai Olha Nyikolajenko vezérletével – az átlövő hét gólt dobott – az ukránok egyenlítettek, és a szünetben 16–16 volt az állás. A második játékrész közepén azonban 16 perc alatt mindössze kétszer találtak be a „hazaiak”, és 21–25 után már nem tudtak talpra állni, a nyolcgólos Ann Grete Nörgaard jó játékának köszönhetően a dánok 28–24-re nyertek.

Dánia és a két házigazda mellett Oroszország, Montenegró, Franciaország és Norvégia már biztosan ott lesz az év végi Eb-n, míg Ukrajnának – amellett, hogy le kell győznie Litvániát és legalább hat góllal Ausztriát –, bíznia kell a dánok bécsi sikerében, hogy története során először ne maradjon le a kontinensviadalról.

NŐI KÉZILABDA EB-SELEJTEZŐ
1. CSOPORT, 4. FORDULÓ (elmaradt mérkőzés)
Ukrajna–Dánia 24–28
(16–16)
Ld: Nyikolajenko 7, Manaharova 5, ill. Nörgaard 8, Tranborg 4

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 4 4 136–108 28 8
2. Ausztria 4 3 1 124–120 4 6
3. Ukrajna 4 1 3 108–117 –9 2
4. Litvánia 4 4 108–131 –23 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik