A SEHA újabb feltételeit ízlelgeti a Veszprém és a Szeged

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2014.06.13. 10:10
null
Ha sikerül megegyezni, a SEHA-ligában is összecsaphat <br />a Veszprém és a Zagreb (Fotó: Hegedüs Gábor)
A férfi kézilabda NB I (értsd: a szövetség és a liga), valamint az MKB-MVM Veszprém és a Pick Szeged, illetve a SEHA (South East Handball Association) négyszögében jelen állás szerint még mindig minden képlékeny. A zágrábi központú bajnokság újabb és újabb, egyre szigorúbb üzleti feltételekhez köti a két magyar csapat szereplését, amelyek így még nem is foglaltak állást végérvényesen. Ez aztán erősen kihat a honi bajnoki kiírásra is.

A magyar szövetség rég megadta az engedélyt, hogy az erősebb mezőnybe vágyó Veszprém és a Szeged szerepeljen a SEHA-ligában, és csak a rájátszásban kapcsolódjon be az NB I küzdelmeibe. Ezzel azonban csupán látszólag zárult le az ügy. A következő idény magyar bajnoki versenykiírását ugyanis csakis akkor lehet rögzíteni és kihirdetni, ha a két csapat és a SEHA vezetősége is mindenben megegyezik, vagyis véglegessé válik, hogy a két magyar klub csatlakozik. Az egyezség a SEHA-val azonban hónapok óta nem születik meg, pedig állítólag valamennyi fél szeretné.

Mivel konkrétumot senki nem mond(hat), hiszen nem nyilvánosak az üzleti tárgyalások, csak sejthető, hogy a vita a pénz, a szponzori szerződések, a tv-közvetítés joga és a nevezési díj összege körül forog.

Egyezség híján pedig a fiókban pihen az NB I versenykiírásának több variációja. Közben már június közepét írjuk, és az együtteseknek fogalmuk sincs, mire készüljenek júliustól, amikor a legtöbben elkezdik a felkészülést az új idényre. Van-e, lesz-e kieső? Hány feljutóval kell számolni? A Komló és a Balmazújváros mellett melyik csapat és miként vállalja/vállalná a feljutást? A „két nagy” mikor kapcsolódik be az NB I-be, egyáltalán indul-e mindkettő a SEHA-ban? Lógnak a levegőben a kérdések.

Eközben a SEHA-liga vezetősége erős, a korábbinál színvonalasabb küzdelemsorozatot ígér az őszre. A pakliban nyilván ász volna a Bajnokok Ligája-negyedik Veszprém és az EHF-kupa-győztes Szeged, mert velük még eladhatóbb, még ütősebb (lenne) a sorozat. Talán ezért is vágyik a mezőnybe a szlovén Celje és Velenje, és sorban áll a bejutásért a Maribor is. Húzónév persze a CO Zagreb, a Tatran Presov, a címvédő Vardar Szkopje és Metalurg, valamint a tavasszal fináléba jutó Meskov Breszt. A kissé „hígabb” középmezőnyben horvát, szerb és bosnyák középcsapatok (Nexe, Vojvodina, Borac, Lovcsen, Partizan) küzdöttek, de őket nyilván megrostálnák a szervezők.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
Tegnap, 14:47

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Bartha Csaba: Magasan van a léc, de ezzel együtt kell tudnunk élni

Kézilabda
2025.07.22. 10:10

Ivan Martinovic: Remélem, sikerül megadni a klubnak, ami már régóta jár neki

Kézilabda
2025.07.21. 18:02

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Svéd klasszis érkezhet a Szegedről távozó spanyol válogatott helyére – sajtóhír

Kézilabda
2025.07.19. 11:18

Kézilabda: kikapott az U19-es leányválogatott Montenegrótól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.18. 21:21
Ezek is érdekelhetik