Női kézi BL: a Midtjylland csinos szélsője minden pillanatot kiélvezne

Vágólapra másolva!
2014.05.01. 18:17
null
Jensen minden pillanatát kiélvezné a final fournak
Trine Östergaard Jensen minden pillanatát kiélvezné a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének. A Győri ETO elődöntős ellenfele, a Midtjylland csinos jobbszélsője megtalálta a számításait a dán klubnál, ahol a játék mellett a háttérstábban is dolgozik.

Az európai szövetség honlapja az első alkalommal megrendezésre kerülő női négyes döntő kapcsán számos korábbi és jelenlegi játékost is megszólaltatott. Trine Östergaard Jensen, a Midtjylland jobbszélsője már alig várja a final fourt.

„Egy álom vált valóra, izgatottan várom a Győr elleni meccset. Nem kétséges, hogy ők az egyik legkeményebb ellenfél, de ez egyben különlegessé is teszi a találkozót. Nem mi leszünk az esélyesek, így csak nyerhetünk. Vicces volt, de a Thüringer elleni meccs után nem is igazán ünnepeltük meg a továbbjutást. De biztos vagyok benne, hogy a szezon végeztével majd bepótoljuk. Fontos, hogy kiélvezzem a döntő minden pillanatát, nem lehet tudni, mikor lesz rá újból lehetőségem" – mondta Jensen az ehfcl.com-nak.

„Könnyebbség, hogy mindenki beszél a csapatban dánul. Csak a holland Nycke Groot és a német Sabine Englert légiós a csapatban, de ők is jól beszélnek dánul. De nem hiszem, hogy egy csapatban a nemzetiség sokat számítana, ha közösek a céljaitok és a vágyaitok, nem fontos, ki milyen nyelvet beszél. Nekünk nincsenek sztárjátékosaink, mint a három másik riválisnak, de csapatként erősek vagyunk. A legtöbbünk már régóta együtt játszik, ismerjük egymás gondolatait"– tette hozzá a jobbszélső, aki szerint Helle Thomsen edzőnek nagy szerepe van az elért eredményekben.

„Jó, hogy olyan dolgokat is megért, amit egy férfi edző talán nem. Ez nem azt jelenti, hogy nem tisztelnénk, néha még sokkal keményebb is tud lenni, mint a korábbi férfi edzőim."

Jensen nemcsak játékosként a pályán, hanem a háttérstábban is segíti az FCM-et.

„Szeretem a klubot képviselni, és miután az adminisztrációban is dolgozom, különleges kapcsolatom van a háttérben dolgozókkal."

Legfrissebb hírek

Teszteltük, mennyire ismeri Vámos Petra metzi csapattársait – itt az eredmény!

Kézilabda
5 perce

Női kézilabda BL: minden idők legkiegyenlítettebb négyes döntője jöhet

Kézilabda
2 órája

Vámos Petra: Bízom benne, hogy sok magyar szíve dobog majd értünk is

Kézilabda
19 órája

Per Johansson: Európa két legjobb csapata találkozik az elődöntőben

Kézilabda
2025.05.29. 11:13

Győri-Lukács Viktória: Ha tudnám a titkot, már megnyertük volna a BL-t

Kézilabda
2025.05.20. 10:16

Női kézilabda BL: „Nem voltam még ott, csak tévében láttam, onnan csodálatosnak tűnt”

Kézilabda
2025.04.27. 08:18

Feszültség, hetesek és Sako-bravúrok után ismét a négyes döntőben a Győr

Kézilabda
2025.04.26. 19:38

Az FTC győzelemmel felérő döntetlent harcolt ki Odensében a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.04.20. 17:38
Ezek is érdekelhetik