Női kézi BL: Görbicz reméli, nincs igazuk a dánoknak

Vágólapra másolva!
2014.04.29. 22:48
Az európai szövetség honlapja az első alkalommal megrendezésre kerülő női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntő kapcsán számos korábbi és jelenlegi játékost is megszólaltatott. Görbicz Anita, a címvédésre készülő Győri Audi ETO csapatkapitánya szerint beigazolódott a szezon során, hogy sokkal nehezebb megtartani a trófeát, mint megszerezni.

„Azt mondtuk a szezon elején, hogy bár nagyon nehéz volt megnyerni a BL-t, még nehezebb lesz megvédeni a címünket, azt hiszem, mostanra mindenki beláthatja, hogy így van. Nagyon nehéz meccsekre számítok mindkét nap, egyenlő esélyekkel száll harcba a négy csapat" – mondta el Görbicz az európai szövetségnek adott interjújában. A győri irányítót arról is kérdezték, mit szól hozzá, hogy Dániában Dávid és Góliát harcaként aposztrofálják a Midtjylland elleni elődöntőjüket.

„Ha azt gondolják, mi vagyunk Góliát, remélem, tévednek" – tette hozzá a magyar csapat kapitánya, aki elismerte, Magyarországon van az egyik legnagyobb szurkolói bázisa a női kézilabdának.

„Korábban már játszottam a Papp László Sportarénában, így tudom, milyen remek érzés tízezer szurkoló előtt pályára lépni. Nagyon fel kell készülnünk, mert 24 óra alatt kell lejátszanunk a szezon két legfontosabb meccsét."

Görbicz szerint a variációs lehetőségekben és a kreativitásban rejlik a Győr ereje, ha az ellenfél egy ponton ki is talál valamit, a meccsek során is tudnak váltani.

Kövessék nyomon a női kézi BL felvezetését a Nemzeti Sport Online-on!

Legfrissebb hírek

„Remélem, ezzel példát mutatok akár a kortársaimnak, de leginkább a fiatalságnak” – Görbicz Anita lediplomázott

Kézilabda
2025.07.04. 18:57

Görbicz Anita a BL-győzelmekről: Az elsőt sem gondoltam volna, nemhogy hetet...

Kézilabda
2025.06.17. 13:18

Reistad bement az öltözőbe, majd kijött, és megnyerte a bronzérmet az Esbjergnek

Kézilabda
2025.06.01. 16:31

Per Johansson: Európa két legjobb csapata találkozik az elődöntőben

Kézilabda
2025.05.29. 11:13

Kézilabda: további három évig Görbicz Anita a Győri Audi ETO elnöke – hivatalos

Kézilabda
2024.09.25. 16:05

Egy góllal kikapott Németországtól a magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2024.07.19. 21:20

Kézilabda El: megkapta selejtezős ellenfeleit az FTC és a Vác

Kézilabda
2024.07.16. 12:40

Ki fél a repüléstől? Ki hívná meg grillezésre a csapatot? – vidám videóban vallottak női kéziseink

Párizs 2024
2024.07.16. 08:42
Ezek is érdekelhetik