Női kézi BL: „A Vardartól és tőlünk sem várható nagy forma”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.28. 14:12
A véghajrájához érkezett a női kézilabda Bajnokok Ligája final fourjába jutott csapatok felkészülése: a budapesti négyes döntőben a Győri Audi ETO KC a Midtjyllanddal találkozik az elődöntőben, míg a Buducsnoszt Podgorica ellenfele a Vardar Szkopje lesz. A montenegrói csapat edzője, Dragan Adzsics a Vijeszti Online-nak úgy nyilatkozott: csapata és a Vardar felkészülése hátránnyal indul, mert a hazai porond nem biztosít megfelelő szintű felkészülést játékosaiknak.

„Nehéz formában tartanunk magunkat, miközben nincsen meccs. Az ETO ezen a hétvégén a kupa négyes döntőjében játszott, korábban a bajnokságban játszott elődöntőt, míg a Midtjylland a dán bajnokságban szerepelt, ezek a csapatok sokkal kedvezőbb helyzetben vannak ebből a szempontból.”

„A Vardar és mi ugyanattól a problémától szenvedünk, mert 55-56 napunk igazi tétmeccs nélkül telik el. Az igazság az, hogy nekünk ebben már több tapasztalatunk van, mint a Vardar játékosainak, de egyik csapattól se várjanak kirobbanó formát, sokkal inkább nagy küzdelmet és győzni akarást” – mondta Adzsics, aki felkészült rá, hogy Milena Knezsevics eltiltása befolyásolni fogja a Vardar taktikáját is.

„A legfontosabb a pszichológiai felkészülés, minden negatív dolgot ki akarunk zárni. A Vardar több minőségi játékosból tud válogatni, de hiszem, hogy a mi csapatjátékunk kifizetődő lehet. Csak a munkában hiszek” – mondta az edző, akit nem lepett meg a Vardar szezonbeli teljesítménye.

„Többen azt mondták, hogy az első szezonban nem tudnak elérni kiemelkedő eredményt, de én végig tudtam, hogy eljuthatnak a final fourba, számomra ez nem meglepetés” – jelentette ki Adzsics, aki hozzátette: leginkább a szkopjei csapat átlövőire kell felkészülniük.

Legfrissebb hírek

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

Női kézilabda: megsérült a nyáron érkezett győri irányító

Kézilabda
2025.08.13. 13:24

Trófeákért jöttek Győrbe a klasszis kézilabdázók

Kézilabda
2025.08.13. 10:33

Csapatépítő a Győri ETO-nál és az FTC-nél is, képek és videók a játékos feladatokról

Kézilabda
2025.08.08. 11:25

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.07. 08:29

Nem játszik a Győr a csőd szélén álló Ludwigsburggal

Kézilabda
2025.08.05. 18:16

Női kézilabda: felkészülési mérkőzésen győzött az ETO, az FTC és a DVSC

Kézilabda
2025.08.01. 20:14

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
2025.07.31. 11:51
Ezek is érdekelhetik