Férfi kézi NB I: szlovén válogatott irányító a Pick Szegedben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.13. 12:43
null
Dean Bombac két évre érkezik (Fotó: siol.net)
A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a nyártól érvényes, két évre szóló szerződést kötött Dean Bombaccal. A szlovén válogatott irányító jelenleg a francia Pays d'Aix Université Club Handball játékosa, előtte a fehérorosz Dinamo Minszket erősítette – olvasható a szegediek hivatalos honlapján.

 

„Mindenképpen nagy erősítés lesz a huszonnégy éves játékos, Niko Mindegíával remekül kiegészítik majd egymást, több BL-csapat elől sikerült őt megszereznünk” – idézi a honlap Mezei Richárdot, a Pick Kézilabda Zrt. vezérigazgatóját.

Az irányító hét esztendeig játszott a szlovén Koperben, és a szezon elején igazolt a fehérorosz Dinamo Minszkbe. Mivel utóbbi együttes megszűnt, Bombac március elején Franciaországba írt alá.

Bombac több egykori szegedi kézilabdázóval együtt játszott Koperben, így Laluska Balázzsal, Krivokapics Miloraddal és Vladimir Oszmajiccsal. Luka Zvizej után – akit az elmúlt 50 év legjobb szegedi balszélsőjének választották meg – a második szlovén légiósa lesz a kétszeres magyar bajnok Pick Szegednek.

Legfrissebb hírek

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Bartha Csaba: Magasan van a léc, de ezzel együtt kell tudnunk élni

Kézilabda
2025.07.22. 10:10

Ivan Martinovic: Remélem, sikerül megadni a klubnak, ami már régóta jár neki

Kézilabda
2025.07.21. 18:02

Svéd klasszis érkezhet a Szegedről távozó spanyol válogatott helyére – sajtóhír

Kézilabda
2025.07.19. 11:18

A Veszprém bejelentette a Löwentől távozó két klasszist, és 2026-ban érkeznek a beígért világsztárok is

Kézilabda
2025.07.17. 11:03

Kapust cserélhet egymással a Veszprém és a Rhein-Neckar Löwen – sajtóhír

Kézilabda
2025.07.07. 19:41

Fiatal kézilabdázók szerződtetéséről számolt be a Szeged és az FTC

Kézilabda
2025.07.02. 17:36

Nem kapott indulási jogot a Veszprémi KKFT a másodosztályú kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
2025.07.01. 11:27
Ezek is érdekelhetik