Női kézilabda: Németh András az új kapitány - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.14. 11:15
null
Németh András szövetségi kapitány, Pálinger Katalin csapatmenedzser lett (Fotó: Szabó Miklós)
A Magyar Kézilabda-szövetség sajtótájékoztató keretében mutatta be az új női szövetségi kapitányt, Németh Andrást, akinek megbízatása a riói olimpia végéig szól. Ha a csapat nem jut ki a játékokra, akkor a kvalifikációs folyamat végén újratárgyalhatják a szerződést. Pálinger Katalin lesz a csapat menedzsere. A válogatott márciusban találkozik először az új stáb vezetésével, míg a teljes idei program hamarosan véglegessé válik.

Korábbi hírünknek megfelelően az MKSZ Németh Andrást bízta meg a női válogatott irányításával. A szövetség külföldi jelöltekről (szóba került a francia Olivier Krumbholz és a dán Jakob Vestergaard) is tárgyalt, végül a volt kapitány mellett döntött.

Mivel tíz hónap múlva kerül sor a hazai rendezésű Európa-bajnokságra, minél hamarabb el kell kezdeni a közös munkát, ebbe pedig valószínűleg nem fért bele, amíg egy külföldről jött edző megismeri a közeget és a játékosokat. A bemutatáskor elhangzott, a hazai és nemzetközi tapasztalat, a magyar mezőny ismerete és az elért eredmények alapján választottak.

SZAVAZÁS

Ön szerint jó döntés volt Németh András kinevezése?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Németh megbízatása a riói olimpia végéig szól, míg ha a csapat nem jut ki a játékokra, akkor a kvalifikációs folyamat végén újratárgyalhatják a szerződést. A szövetség a legjobb négybe kerülést várja el a horvát-magyar közös rendezésű Eb-n, a jövő évi dániai vb-n pedig azt, hogy az együttes bizonyítsa, ott van a nemzetközi elitben. A távlati cél, hogy kijusson Rióba és éremesélyesként utazhasson. Az sem lenne baj, ha már Európa-bajnokként biztosítanánk a helyünket az olimpián...

„Eljutottam oda, hogy hiszek benne, tudok segíteni, és össze tudok rakni egy jó válogatottat – kezdte Németh András. – A Hypónál én is kivettem a részem a brazil válogatott mostani sikeréből. Ez is erőt adott a döntésnél. Volt fél évem, hogy átnézzem a mezőnyt itthon. Az első időszakban sok játékost ki fogok próbálni, már a márciusi horvát tornán. Nyáron, amikor a csapatok még nem edzenek, szintén tervezek összetartást. Őszre már össze kell állnia a keretnek. A fő cél Rio, és nem könnyíti meg a felkészülést a hazai Eb, ahol nagyok az elvárások. A stáb még nem teljes, először Katit kerestem meg, aki nagy örömmel mondott igent. Rövid időn belül a teljes csapatot meg szeretném nevezni."

„MEGTEREMTJÜK AZT AZ IDŐT, AMIRE SZÜKSÉGE VAN A VÁLOGATOTTNAK!”

NÉVJEGY: NÉMETH ANDRÁS
Születési hely, idő: Budapest,
1953. augusztus 12.
Klubjai játékosként (balátlövő): III. Ker. TTVE (1969–1972), Szondi SE (1973), Tatai Rákóczi (1974), FTC (1975–1979)
Klubjai edzőként: FTC férfi ifi (1979–1982), Építők SC (nők, 1982–1983), FTC férfi ifi (1984– 1987), Ú. Dózsa (1987–1989), Gödöllői SC (nők, 1990–1992), FTC (nők, 1992–2007), Hypo NÖ (nők, 2007–2009), Váci NKSE (nők, 2009–2011), Hypo NÖ (nők, 2011–2013)
Női szövetségi kapitány: 1998, 2005–2008
Legjobb eredményei edzőként: vb-3. (2005), vb-8. (2007), Eb- 5. (2006), KEK-1. (nők, 2013), EHF-kupa-1. (nők, 2006), BL-2. (2002, 2008), 7x női magyar bajnok (1994, 1995, 1996, 1997, 2000, 2002, 2007), 7x női MK-1. (1993, 1994, 1995, 1996, 1997, 2001, 2003), 4x osztrák női bajnok (2008, 2009, 2012, 2013), 4x Osztrák Kupa-1. (2008, 2009, 2012, 2013)

A visszavonult Pálinger Katalin csapatmenedzserként segíti Németh munkáját, és a meccseken is a korábbi kiváló kapus ül le mellé a kispadra.

„Nagyon örültem a megkeresésnek, megtisztelő a feladat. András vázolta a koncepciót, amely hozzám is közel áll. A lányokkal a mai napig tartom a kapcsolatot, jó a viszonyunk. A pályán eltöltött évek során szerzett tapasztalatomat szeretném átadni" – fogalmazott Pálinger.

„Több mint harmincéves pályám során azt figyeltem meg, hogy általában olyan társat választanak az edzők a munkában, aki hasonlít rájuk. Én viszont olyat szerettem volna, aki kiegészít, és érti a fiatalok világát" – indokolta a régi-új kapitány Pálinger felkérését.

Némethet a válogatott keret várható összetételéről is kérdezték.

„Nem szeretnék senkiről lemondani. Úgy látom, a belső posztokon megvagyunk, szélen, beállóban és kapusposzton kell keresni az új embereket, akik a segítségünkre lehetnek. A jobb oldalon mindenképpen balkezes átlövőben gondolkodom."

A válogatott márciusban találkozik először az új stáb vezetésével, és március 27–29. között a horvátországi Umagban vesz részt felkészülési tornán. Az ellenfél a házigazdák nemzeti együttese mellett Tunézia és Angola lesz.

Németh András harmadízben ül le a magyar női válogatott kispadjára. Először 1998-ban vezette ki Zsiga Gyulával tandemben a csapatot a hollandiai Európa-bajnokságra, de a tornán már Mocsai Lajossal lett bronzérmes a társaság, miután kettejükkel nem hosszabbított szerződést a szövetség, ők meg elkötelezték magukat a klubjukhoz.

A most hatvanesztendős tréner másodjára is klubedzőként ült le a válogatott kispadjára, és 2005-ben világbajnoki bronzéremmel kezdte a munkáját, ám két sikeres év után a franciaországi vb borzasztóan sikerült. Végül előbb másodedzője, Zsiga Gyula, majd ő maga is lemondott, miután jelentős bizalomvesztést élt meg a játékosok felől.

Mint ismert, a korábbi kapitánynál, Karl Erik Böhnnél tavaly februárban leukémiát diagnosztizáltak, így a decemberi világbajnokságon Hajdu János vezette a női válogatottat, amely a nyolcadik helyen zárt. A norvég szakember hosszan tartó, súlyos betegség után február 2-án hunyt el, búcsúztatása kedden volt szülővárosában, Sandefjordban. Szimbolikusnak is nevezhetjük, hogy éppen ma lett volna 49 éves...

EDDIGI KAPITÁNYOK A NŐI KÉZIVÁLOGATOTT ÉLÉN
Nagypályán:
1928–34: Karsai József
1935–36: Sass István
1937–45: Cséfay Sándor
1948–49: Schäffer Gusztáv
1950–51: Várady Andor
1951–56: Mérai Ferenc
1957–59: Réti Zoltán
1959: Mérai Ferenc
Kispályán:
1956–78: Török Bódog
1979–80: Lele Mihály
1980–85: Csík János
1986–87: Barabás Zsolt
1988–89: Szabó István
1990–96: Laurencz László
1997: Csík János
1998: Németh András és Zsiga Gyula
1998–2004: Mocsai Lajos
2004: Kiss Szilárd
2005–08: Németh András
2008: Hajdu János
2008–09: Imre Vilmos
2009–2011: Mátéfi Eszter
2011–2014: Karl Erik Böhn (norvég)
2013: Hajdu János megbízottként
2014–: Németh András
(Forrás: MTI)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik