Férfi kézi Eb: Úgy érezzük, most jött el fizikailag a holtpont - Mocsai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.19. 14:34
null
Mocsai Lajos úgy érzi, most jött el fizikailag a holtpont (Fotó: MTI)
A Macedónia elleni 31–25-ös győzelmet követően vasárnap a magyar férfi kézilabda-válogatott életében a regeneráció kapott főszerepet Herningben. A mieink konditermi edzéssel, videoelemzésekkel, hétfőn pedig taktikai tréninggel készülnek a házigazda, Eb-címvédő és vb-ezüstérmes Dánia elleni, hétfő este 20.30-kor kezdődő mérkőzésre (Tv: M1, élőben az NSO-n).

„Minden világversenyen a játékosok fizikai állapotában bekövetkezik egy holtpont, úgy érezzük, ez most jött el – mondta el Mocsai Lajos szövetségi kapitány. – Éppen ezért vasárnap a taktikai elemzés mellett a regenerációé a főszerep, a csapat konditermi edzésen vesz részt a videózások mellett. Mivel hétfőn későn, este fél kilenckor lépünk pályára, ezért délelőtt intenzív taktikai edzést tartok a csapatnak, aztán nekiugrunk a dánoknak. Nagyon jelentős eredményt értünk el azzal, hogy a rendkívül nehéz csoportból nagy küzdelem árán továbbjutva pontot is hoztunk magunkkal a torna második szakaszába, majd biztos győzelmet arattunk Macedónia ellen. Ahhoz, hogy a legjobb hat közé kerüljünk, további pontra, pontokra van szükségünk a hátralévő két mérkőzésen. Már most látszik, hogy rendkívül jó eséllyel pályázunk a legjobb nyolc közé kerülésre, azaz megőrizhetjük helyünket a kontinens legjobbjai között. Ez rendkívül örvendetes, azon dolgozunk, hogy amennyire csak lehet, még előrébb lépjünk.”

A csapat több játékosán keresztülment egy felső légúti vírusos betegség, amely szombaton már Lékai Mátét is kínozta. Az Európa-bajnokságon eddig kiválóan teljesítő irányítónak estére hőemelkedése lett.

„Kezeljük Mátét, reméljük, nála sem tartanak egy-két napnál tovább a panaszok. Rajta kívül egy-két játékos kapott ütéseket a macedónok ellen, de ezek kezelhető, kisebb sérülések” – mondta el dr. Erdélyi Gábor csapatorvos.

„Sajnos szombatra lebetegedtem kissé, a közérzetem is rossz volt, és hőemelkedésem lett, de a kezelések hatására vasárnapra javult a helyzet – hangsúlyozta Lékai Máté, a csapat eddig remeklő irányítója. – Nagyon remélem, hogy Dánia ellen pályára léphetek, mindent megteszünk, hogy a játékunkban látott folyamatos javulás tovább folytatódjon.”

„Örülök, hogy Macedónia ellen végre hozzá tudtam tenni a csapat teljesítményéhez – tekintett vissza a szombati, 31–25-ös magyar győzelemre Nagy Kornél, aki a középdöntő első találkozóján négy gólt szerzett. – Fontos, hogy a balátlövő posztján Putics Barnával mindketten jól teljesítsünk. Dánia következik, az eddigi legkeményebb ellenfél, a címvédő, egyben házigazda válogatott. Tavaly a világbajnokság negyeddöntőjében találkoztunk a dánokkal, akkor rossz első félidőt követően végül megszorítottuk őket, a tavalyi barcelonai második félidőből kell építkeznünk. A házigazdák sem verhetetlenek, mindent megteszünk, hogy ezt bebizonyítsuk.”

FÉRFI KÉZILABDA EB
KÖZÉPDÖNTŐ, I. CSOPORT, A TOVÁBBI PROGRAM

2. FORDULÓ (január 20.)

Macedónia–Izland 16.00
Ausztria–Spanyolország 18.15
Dánia–Magyarország 20.30 (Tv: M1)

3. FORDULÓ (január 22.)

Macedónia–Spanyolország 16.00
Ausztria–Magyarország 18.15 (Tv: M1)
Dánia–Izland 20.30

AZ ÁLLÁS
1. Dánia 3 3 93–78 +15 6
2. Spanyolország 3 2 1 95–86 +9 4
3. Izland 3 1 1 1 88–87 +1 3
4. MAGYARORSZÁG 3 1 1 1 85–86 –1 3
5. Macedónia 3 1 2 68–81 –13 2
6. Ausztria 3 3 77–88 –11 0

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda Eb: esti meccseken játszik a magyar válogatott

Kézilabda
2025.05.20. 11:51

Ismét találkoznak Izlanddal a mieink – íme, a 2026-os férfi kézilabda Eb csoportjai

Kézilabda
2025.05.15. 19:38

Fazekas Gergő: A biztos kijutás ellenére is jó mentalitással játszottunk

Kézilabda
2025.05.13. 12:11

Nagy Kornél klubmenedzserként folytatja francia csapatánál

Kézilabda
2025.05.13. 08:20

Férfi kézilabda Eb: költöznie kell a csoportkör után a magyar válogatottnak

Kézilabda
2025.05.12. 12:46

Hat junior-vb-ezüstérmessel a kezdőben, veretlenül jutott ki az Eb-re a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2025.05.11. 19:28

Spanyolország, Grúzia, Feröer és Montenegró is kijutott a férfi kézi Eb-re

Kézilabda
2025.05.08. 20:47

Lenyomatot adtak paralimpiai bajnok úszóink

Úszás
2025.02.22. 16:17
Ezek is érdekelhetik