Férfi kézi Eb: A 2. félidőre teljesen elfáradtunk - Mikler

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.22. 20:43
A magyar válogatott 25–24-re kikapott Ausztriától a férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában, így nyolcadikként végzett a kontinenstornán. Mikler Roland, a nemzeti csapat kapusa szerint elsősorban a fáradtság okolható az utolsó összecsapáson nyújtott rossz teljesítményért.

„Nem vagyok boldog, az első félidőben úgy tűnt, nagyobb különbséggel is győzhetünk, és közel kerülhetünk az ötödik helyért sorra kerülő helyosztóhoz. A második félidőre azonban teljesen elfáradtunk, ezért nem sikerült győznünk” – olvasható Mikler Roland értékelő nyilatkozta a magyar válogatott hivatalos Facebook-oldalán.Mikler Roland értékelő nyilatkozta a magyar válogatott hivatalos Facebook-oldalán.

„Úgy érzem, két fáradt csapat játszotta végig ezt a mérkőzést, nagyon nehéz héten vagyunk túl, hiszen egy vírus ment végig a csapaton és Ancsin Gábort is elvesztettük, éppen ezért a gárda az ereje végéhez ért – mondta Mocsai Lajos, a magyar csapat szövetségi kapitánya az MTI-nek. – A két fáradt csapat közül mi vettük fel hamarabb a ritmust, de sajnos a négy kihagyott hétméteres és az elrontott ziccerek még több erőnket emésztette fel. A végén nekünk kellett rohannunk az eredmény után, de már nem volt esélyünk. Nyilvánvalóan nem öröm így búcsúzni, de azt gondolom, Európa legjobb nyolc csapata közé bekerülni nagy dolog. Emelt fővel utazhatunk haza, hiszen a célunkat elértük. Gratulálok a csapatnak az elmúlt négy heti munkáért, csak a dicséret hangján tudok beszélni az együttesről."

További véleményeket itt olvashat!

Legfrissebb hírek

Szoros bajnoki döntő várható a két magyar sztáralakulat, a címvédő Veszprém és a trónkövetelő Szeged között

Kézilabda
22 órája

Férfi kézilabda Eb: esti meccseken játszik a magyar válogatott

Kézilabda
2025.05.20. 11:51

Ismét találkoznak Izlanddal a mieink – íme, a 2026-os férfi kézilabda Eb csoportjai

Kézilabda
2025.05.15. 19:38

Fazekas Gergő: A biztos kijutás ellenére is jó mentalitással játszottunk

Kézilabda
2025.05.13. 12:11

Férfi kézilabda Eb: költöznie kell a csoportkör után a magyar válogatottnak

Kézilabda
2025.05.12. 12:46

Románia kis híján lemaradt; Ausztria szoros csatában győzött – kialakult a férfi kézilabda Eb teljes mezőnye!

Kézilabda
2025.05.11. 20:27

Hat junior-vb-ezüstérmessel a kezdőben, veretlenül jutott ki az Eb-re a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2025.05.11. 19:28

Spanyolország, Grúzia, Feröer és Montenegró is kijutott a férfi kézi Eb-re

Kézilabda
2025.05.08. 20:47
Ezek is érdekelhetik