Női kézi BL: nem érkezett panasz az EHF-hez a németektől

Vágólapra másolva!
2013.11.14. 18:29
Az Európai Kézilabda-szövetség hivatalos közleményben tagadta, hogy bármilyen panaszt kapott volna a német Thüringertől a HCM Baia Mare elleni Bajnokok Ligája-csoportmeccsel kapcsolatban.

Mint korábban beszámoltunk róla, a sport1.de arról írt, hogy a német bajnok korrupciós vádak miatt hivatalos panaszt nyújtott be a HCM Baia Mare ellen idegenben elbukott BL-találkozó kapcsán. Herbert Müller, a Thüringer edzője úgy nyilatkozott, teljesen biztos benne, hogy a játékvezetőket megvesztegették. Mint korábban beszámoltunk róla, a sport1.de arról írt, hogy a német bajnok korrupciós vádak miatt hivatalos panaszt nyújtott be a HCM Baia Mare ellen idegenben elbukott BL-találkozó kapcsán. Herbert Müller, a Thüringer edzője úgy nyilatkozott, teljesen biztos benne, hogy a játékvezetőket megvesztegették.

Ezzel szemben az EHF ma délután hivatalos közleményben tudatta, hogy nem kaptak semmilyen beadványt a Thüringertől, márpedig panasszal a mérkőzés lefújását követő 24 órán belül lehet élni. Az európai szövetség ugyanakkor saját hatáskörében megvizsgálja a mérkőzést valamint az ellenőri jelentést, és ezután dönt a további lépésekről.

A Thüringernek legalább négy góllal kell legyőznie az utolsó csoportmeccsen a Hypót a második hely eléréséhez, feltéve, hogy a Győri ETO is begyűjti a két pontot a nagybányaiak ellen.

Legfrissebb hírek

Nem sokkal a felkészülés kezdete előtt távozott a CSM Bucuresti vezetőedzője – hivatalos

Kézilabda
2025.06.30. 15:19

Sostaric és Fabregas is az idény kézilabdacsapatában az EHF-nél

Kézilabda
2025.06.25. 12:04

Az FTC, a DVSC és a Szeged is indulhat a kézilabda Bajnokok Ligájában!

Kézilabda
2025.06.24. 10:19

EHF: magyar játékos is bekerülhet az idény férfi álomcsapatába

Kézilabda
2025.06.18. 15:35

Öt poszton négy győri, köztük egy magyar az EHF női álomcsapatában

Kézilabda
2025.06.11. 12:00

Női kézilabda: az FTC és a DVSC mellett Szikoráék és Pappék is versenyben a BL-helyekért

Kézilabda
2025.06.05. 16:34

EHF: négy magyar női kézilabdázó is bekerülhet az idény álomcsapatába

Kézilabda
2025.06.04. 14:33

Pálinger Katalin: Örömteli, hogy a BL-négyes döntő neve összeforrt Budapesttel

Kézilabda
2025.06.03. 14:58
Ezek is érdekelhetik