Férfi kézi: a Flensburg elengedi Eb-győztes beállóját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.22. 18:47
Michael Knudsen az idény végén elhagyja a Flensburg kézilabdacsapatát, és hazájában, a dán Bjerringbro-Silkeborgban folytatja pályafutását.

Knudsent 2015-ig köti szerződése a Flensburghoz, de a német csapat jövő nyáron lemond a szolgálatairól, és elengedi. A 35 éves beálló három idényre szóló szerződést kötött a Silkeborggal.

Knudsen 2005-ben igazolt a Flensburghoz, amelynek színeiben 2012-ben KEK-győzelmet ünnepelhetett, 2007-ben pedig BL-döntőt játszott. Közben a dán válogatottal az Európa-bajnokságokon egy arany- és három bronzérmet szerzett, a világbajnokságokon pedig egy-egy ezüst-, illetve bronzéremmel gazdagodott.

„Nehéz lesz elhagyni Németországot, de Dániában akartam befejezni a pályafutásomat. Jött ez a lehetőség a Silkeborgtól, amelyet nem szalaszthattam el" – nyilatkozta a 282-szeres válogatott Knudsen.

Legfrissebb hírek

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30
Ezek is érdekelhetik