Kézi: nov. 2-án a spanyolokat fogadja a férfiválogatott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.09.30. 14:27
null
November 2-án Zubai Szabolcs ismét farkasszemet nézhet Sterbik Árpáddal (Fotó: Action Images – archív)
Komoly ellenfelek ellen lép pályára a decemberi szerbiai világbajnokságra készülő női, valamint a januári, dániai Európa-bajnokságra készülő férfi kézilabda-válogatott a következő egy hónapban.

Az Eb-bronzérmes nők október 25–27-én Szombathelyen szerepelnek a Provident-kupán, míg az olimpiai negyedik férfiak a vb-címvédő spanyolokat fogadják november 2-án Debrecenben.

Hajdu János, a Norvégiában gyógykezelés alatt álló Karl Erik Böhn helyére kinevezett női szövetségi kapitány a Kézifeszt elnevezésű programsorozat hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a tornáig már nem találkozik a keret, így nagyrészt a bajnokságban nyújtott teljesítmény alapján dől el, kik lehetnek ott a háromnapos viadalon. A jövő évi Eb két társrendezője, a magyar és a horvát csapat mellett a világ legerősebb nem európai együttese, a brazil, valamint a norvég ligaválogatott lép pályára Szombathelyen.

Görbicz Anita csapatkapitány úgy fogalmazott, kézsérülése javul, alig várja már, hogy ismét játszhasson – akár már a szombati, az osztrák Hypo NÖ elleni Bajnokok Ligája-nyitányon –, majd hozzátette: remek vb-felmérőnek tartja a tornát.

„A vb-n, akárcsak tavaly az Eb-n, szeretnénk megint dobogóra állni Szerbiában” – tette hozzá.



Mocsai Lajos, a férfi válogatott szövetségi kapitánya jelezte: reméli, a magyar és a spanyol csapat megtölti majd a Főnix-csarnokot. „A spanyol válogatott az Eb-n is ellenfelünk a csoportban, de az izlandiak és a norvégok elleni Eb-meccs is borzasztóan nehéz lesz. Ez a halálcsoport. Ilyen erős tornára csak komoly ellenfelekkel lehet felkészülni” – mondta.

Hozzáfűzte, hogy a válogatottságot lemondó Iváncsik testvérekkel a következő hetekben tárgyal a folytatásról, míg Gulyás Péterrel már megállapodott, ő visszatér az együtteshez.

Vetési Iván, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke bejelentette, hogy az MKSZ új platina fokozatú támogatóval, a Provident Pénzügyi Zrt.-vel kötött szerződést.

„Izgalmas hetek előtt állunk, sűrű program vár ránk, a két népszerű válogatott Kelet- és Nyugat-Magyarországon is fellép erős riválisok ellen” – tette hozzá.

Szirmák Botond, a Provident vezérigazgatója közölte, hogy 2014 végéig 90 millió forinttal támogatják a magyar szövetséget, s az összeg harmadát az utánpótlás-nevelés feltételeinek javítására, illetve versenyeztetésre fordítják majd.

Az MKSZ egy másik támogatóval is gyarapodott: a hivatalos vízszállító a Füredi Ion vizeket gyártó Tiszafüredi Thermál Kft. lett.

NŐI KÉZILABDA
A PROVIDENT-KUPA PROGRAMJA (Szombathely)

október 25.: MAGYARORSZÁG–Norvégia 17.00, Brazília–Horvátország 19.00
október 26.: MAGYARORSZÁG–Brazília 13.10, Norvégia–Horvátország 15.10
október 27.: Norvégia–Horvátország 10.00, MAGYARORSZÁG–Horvátország 12.00

FÉRFI KÉZILABDA
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS (Debrecen)
november 2.:
MAGYARORSZÁG–Spanyolország 16.00

Legfrissebb hírek

Gulyás István: Az edzőség több mint hivatás

Utánpótlássport
2025.02.28. 18:44

Kézilabda: jó helyen vannak az ASI-ban az angyalföldi reménységek

Utánpótlássport
2025.02.22. 17:30

Lenyomatot adtak paralimpiai bajnok úszóink

Úszás
2025.02.22. 16:17

Kézilabda: „Rohanunk, de hova?” – kerekasztalnál az akadémiai vezetők

Utánpótlássport
2025.02.20. 19:57

Kézilabda: A mában a jövőt kell látni – Hajdu János

Utánpótlássport
2025.02.14. 16:14

Kézilabda: az ifjúságiak is „betörtek” a férfi NB I-be

Utánpótlássport
2025.02.10. 09:07

Kézi: megrángatta az oroszlánok bajszát a Kisvárda U20-as női csapata

Utánpótlássport
2025.02.08. 13:52

Kézi: hibátlan Pádár Ildikó vezetésével az FTC U16-os leánycsapata

Utánpótlássport
2025.02.07. 15:50
Ezek is érdekelhetik