Férfi kézi NB I: ETO-SZESE néven szerepel az újonc

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.17. 16:03
ETO-SZESE néven szerepel a férfi kézilabda NB I 2013–2014-es szezonjában az újonc győri együttes.
Décsi Gábor klubigazgató a szerdán tartott sajtótájékoztatón elmondta: minden jogi akadály elhárult, hogy mostantól ez legyen a csapat neve, így a férfiaknál négy év után lesz újra ETO az első osztályban.

„Régi törekvésünk volt, hogy visszaszerezzük az ETO nevet, hiszen ahogyan a szlogenünkben is benne van: a hagyomány kötelez” – jegyezte meg Décsi.

A győri klub évtizedeken át szerepelt Győri ETO, illetve Rába ETO néven az NB I-ben. A gárda a nyolcvanas években három bajnoki címet szerzett és összesen négyszer hódította el a Magyar Kupát. Az IHF-kupát 1986-ban nyerte meg.

A korábbi szakosztály megszűnése után alacsonyabb osztályban a Széchenyi Egyetem támogatásával alakult újjá a csapat, amely az idén megnyerte az NB I/B-s bajnokságot, így jogot szerzett az élvonalbeli tagságra.

„Az egyetemmel egymásra találtunk. A koncepció, miszerint a tanulás és a sport kiegészíti egymást, nagyon jól működik, az eddigiek bizonyították, hogy van ennek létjogosultsága” – fogalmazott Décsi Gábor.

Az ETO-SZESE edzője a spanyol Magi Serra Cortina lesz, aki legutóbb az Aranda trénere volt. A gárdát erősíti ősztől a szerb válogatott kapus, Sztanko Abadzsics, a portugál irányító, Filipe Mota, a spanyol balszélső, Hugo Garza Hernández, valamint Halász Levente, Simon Bence és Gebhardt Ádám.

A csapat színe újra zöld-fehér lett, megújult a klub címere és honlapja is (www.etokc.hu).
Legfrissebb hírek

A Gyöngyöst könnyedén verve törte meg rossz sorozatát az ETO

Kézilabda
2 órája

Férfi kézilabda NB I: döntetlent játszott a PLER Budakalászon

Kézilabda
2025.10.22. 19:11

A Szeged három góllal győzött a Csurgó ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.18. 19:39

A Budai Farkasok legyőzték az ETO-t a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.17. 21:19

Kikapott az újonctól a Balatonfüred a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.15. 20:20

Férfi kézilabda NB I: három meghatározó játékosával is hosszabbított a Veszprém – hivatalos

Kézilabda
2025.10.15. 12:25

Férfi kézi: új szerződést ír alá a Veszprém egyik legjobbja – sajtóhír

Kézilabda
2025.10.14. 12:11

Férfi kézilabda NB I: visszarendelte kölcsönadott irányítóját a Balatonfüred

Kézilabda
2025.10.12. 19:33
Ezek is érdekelhetik