Női kézi: Steinbach a Fradival valósítaná meg BL-álmát

Vágólapra másolva!
2013.06.20. 11:45
Laura Steinbach, az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának újdonsült balátlövője elmondta, nagy álma a Bajnokok Ligája-szereplés, és nem tartja kizártnak, hogy a zöld-fehérekkel a legjobb négyig is eljutnak. A szurkolók által teremtett légkör miatt is választotta az FTC-t, mivel nagyon magával tudja ragadni a mérkőzések atmoszférája.

„Az elmúlt évben sok BL-mérkőzését megnéztem a Ferencvárosnak, és nagyon lelkes voltam, látva a csapat játékát, és a csarnokban tapasztalható hangulatot. Emiatt is örültem az FTC megkeresésének, amely büszkeséggel töltött el. Mindenek előtt szeretnék beilleszkedni, és jó játékot mutatni, továbbá helytállni a magyar bajnokságban. Nagy álmom, hogy a BL-selejtezőből továbbjussunk a főtáblára, hiszen életemben először játszhatnék a sorozatban. Úgy gondolom, hogy egészen a legjobb négyig is eljuthatunk, ez volt az egyik oka, hogy a Fradi mellett döntöttem. Azt látom, hogy csapat nagyon együtt van, remélem ezt csak tovább erősíthetem. A szurkolói hangulat is közrejátszott a választásomban, mivel nagyon érzelmes ember vagyok, magával tud ragadni a meccs atmoszférája" – mondta Steinbach a fradi.hu-nak adott videointerjújában. fradi.hu-nak adott videointerjújában.

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros súlyos vereséget szenvedett a Benfica vendégeként az El-ben

Kézilabda
2025.10.21. 22:28

A védekezés és a megfelelő mentalitás dönthet az FTC elleni rangadón az ETO alapembere szerint

Kézilabda
2025.10.10. 15:36

A Budaörs 13 gólig jutott az FTC ellen, a Győr a vártnál nehezebben verte a Vácot, a Mosonmagyaróvár kikapott otthon a Fehérvártól a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.01. 19:35

Ráérzett a Fradi gyenge pontjára a CSM Bucuresti

Kézilabda
2025.09.16. 09:24

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.13. 20:01

A DVSC Fehérváron, az FTC otthon a Mosonmagyaróvár ellen nyert simán a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 19:49

Női kézi NB I: 5+1 igazolás, akikre érdemes figyelni a következő idényben

Kézilabda
2025.08.27. 09:30

Felkészülés: döntős a DVSC, az FTC és a Győr is

Kézilabda
2025.08.22. 21:47
Ezek is érdekelhetik