Férfi kézi: szerb válogatott kapus, portugál irányító Győrben

MOHAY GÁBORMOHAY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2013.06.29. 19:45
A férfi kézilabda NB I-be feljutó Győri Széchenyi SE vezetése gőzerővel folytatja a csapat megerősítését.

Arról már beszámoltunk, hogy Magi Serra Cortina személyében spanyol edzője lesz a nagy terveket dédelgető együttesnek, amelynek jelentősen kicserélődik a játékoskerete. Ugyancsak Spanyolországból szerződtették Hugo Garza Hernándezt, és már eldőlt a sepsiszentgyörgyi, Veszprémben is megforduló Halász Levente érkezése is.

A klub három újabb három játékosa a Vojvodinából igazolt, 198 centis, 23 éves szerb válogatott kapus, Sztanko Abadzsics, a 29 éves, 192 centis portugál válogatott irányító, Filipe Mota, aki a Porto Vitalis játékosaként Bajnokok Ligája-tapasztalatokkal érkezik, valamint „váltótársa”, a 24 esztendős, Győrből származó, volt juniorválogatott Simon Bence (Csurgó), aki jogi tanulmányait Győrben folytatja.

A SZESE igazolna még egy balkezes szélsőt, akit a hazai kínálatból választana.

Távozik a csapatból Schneider Miklós, Bella Viktor, Nagy Dániel, Kovácsovics László, Kányai Róbert, Kőhalmi Dániel és Hollós Máté, ugyanakkor változatlanul a a klub rendelkezésére áll a 43 esztendős, elnyűhetetlen Rosta Miklós (a volt válogatott beálló a szakmai vezetésből is kiveszi részét).

 

Legfrissebb hírek

Krakovszki Bence: Jobb az összhang, mint az előző idényben volt

Kézilabda
2025.08.16. 09:20

FÉRFI KÉZILABDA NB I, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.14. 13:22

Rodrigo Corrales az idény végén távozik Veszprémből

Kézilabda
2025.08.12. 16:35

Megvan, ki lesz a Veszprém csapatkapitánya a következő idényben

Kézilabda
2025.08.08. 22:09

A füredi védelem stabilabb lett, de a hideg zuhany sem maradt el

Kézilabda
2025.08.07. 11:57

A Veszprém szerződést bontott Sterbik Árpáddal

Kézilabda
2025.08.04. 10:37

Nagy László: Arra törekszünk, hogy két-három lépéssel a Szeged előtt járjunk

Kézilabda
2025.08.03. 08:46

A Szeged célja a hazai trófeák elhódítása és a BL négyes döntőjébe jutás

Kézilabda
2025.07.31. 14:24
Ezek is érdekelhetik