Férfi kézi: Szakmailag nem vagyok elégedett - Mocsai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.12. 20:07
Mocsai Lajos, a magyar kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya nem volt elégedett csapata teljesítményével a Lettország elleni Európa-bajnoki selejtezőn. A magyar csapat idegenben döntetlent játszott, s ezzel kiharcolta a részvételt a kontinensviadalon.

„Nagy feszültség volt bennünk. Az elmúlt időszakban a játékosok teherviselése, állapota semmi bizakodásra nem adott okot a találkozó előtt. A letteket sokan alulbecsülték, pedig ebben a csapatban öt ember játszik a Bundesligában. Motivált szervezett játékot tudtak produkálni, mi pedig küzdöttünk végig" – dicsérte az ellenfelet a Sport Tv kamerája előtt Mocsai Lajos, aki sajátjai játékával nem igazán volt elégedett.

„Stratégiailag úgy készültünk, ahogy szoktunk, de a támadójátékban elmaradtunk attól a kreativitástól, amit megszoktunk – ennek nagyon sok összetevője van, amiről nem szeretnék beszélni. A védőjátékban a kitűzött feladatok egy részét tudtuk megvalósítani, a támadósoruk jobb oldalát tudtuk megtartani, bal oldalról komoly gondjaink voltak, elsősorban a megfelelő mélységű ütközések hiányában, a segítségadások elmaradásában. Indításgóljainkat nem tudtuk megszervezni, nem voltunk elég gyorsak. Felállt fal ellen pedig elég sok próbálkozást ejtettünk meg, Nagy László végjátékban való eredményes játékával, dinamikájával tudtuk magunk javára fordítania mérkőzést. Az egy pont Európa-bajnokságot jelent."

„Szakmailag nem vagyok elégedett, az, hogy a csapat példaértékűen küzd, az alapvető erénynek kell, hogy legyen. Emiatt különösebb dicséret nem jár. De boldog vagyok, örülök, hogy a szlovákok elleni meccstől függetlenül kiharcoltuk a továbbjutást" – zárta gondolatait a kapitány.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: gólerős utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2025.09.30. 15:09

Európai kézilabdaligák: Szikora csapata nyerte a „magyaros” kupameccset

Kézilabda
2025.09.24. 22:51

Kézilabda: Fehér Luca minden szinten megmutatná magát

Utánpótlássport
2025.09.19. 09:06

Kézilabda: nagy a merítési lehetőség a serdülő leányválogatottnál

Utánpótlássport
2025.09.17. 15:08

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05
Ezek is érdekelhetik