Férfi kézi: még egy sztár érkezhet a nyáron a Veszprémhez

VEOL.HU/MTI VEOL.HU/MTIVEOL.HU/MTI VEOL.HU/MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.10. 13:37
null
Nagy Lászlóhoz (középen) hasonló klasszissal tárgyal a Veszprém (Fotó: Szabó Miklós)
A társelnök Kálomista Gábor szerint még ezen a nyáron újabb sztárjátékos érkezhet az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatához. A bajnoki címét megvédő együttes július végén kezdi meg a következő szezonra a felkészülést, amely során több nemzetközi torna is vár rá a nyáron.

„Reményeink szerint lesz még egy igazolás – válaszolta Kálomista Gábor a veol.hu-nak arra a kérdésre, hogy Momir Ilicsen és Carlos Ruesgán kívül lesz-e még új ember az MKB Veszprém öltözőjében. – Egy nemzetközi éljátékosról van szó, vele tárgyalunk, de nem biztos, hogy már az idén sikerrel járunk. Azt gondolom, hogy a kitűzött céljaink elérésére a mostani keret is alkalmas, azonban ha sikerül megállapodnunk a szóban forgó játékossal, az hasonló kaliberű igazolás lesz, mint Nagy László hazatérése.”

A társelnök azt is elmondta a hírportálnak, hogy az MKB további két évig a névadó szponzoruk lesz, és egy másik nagy, valamint több kisebb támogató is képben van.

A Bajnokok Ligája-induló veszprémiek a honlapjukon jelezték, hogy három nemzetközi tornán is részt vesznek, többek között az augusztus 17–18-i, hagyományos ehingeni viadalon, amelyen a Croatia Zagreb, valamint a BL-négyesdöntős Kielce alakulatával szerepelnek azonos csoportban.

Legfrissebb hírek

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44

Nem egy napon játssza majd BL-negyeddöntős párharcának odavágóját a Veszprém és a Szeged

Kézilabda
2025.04.10. 17:38

Simán nyert a Veszprém és az FTC; a Tatabánya kikapott Balatonfüreden a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.03.29. 19:37

Csak döntetlent játszottunk Montenegróval, még nem jutottunk ki az Eb-re

Kézilabda
2025.03.16. 19:00

„Lassan, de biztosan újra kézilabdázónak érezhetem magamat” – rehabilitációjáról beszélt Jehia el-Dera

Kézilabda
2025.03.15. 08:43

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Távozik a Veszprémtől Palasics Kristóf, a Bundesligába igazol

Kézilabda
2025.01.31. 10:51

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10
Ezek is érdekelhetik