Női kézilabda: Debrecenben edz, ott is köthet ki Sopronyi

Vágólapra másolva!
2013.05.27. 22:56
Régi-új játékossal bővült a DVSC-Fórum női kézilabdacsapatának edzéseit látogató keret, ugyanis a Lokival készül Sopronyi Anett, a debreceniek korábbi válogatott kézilabdázója – adta hírül a haon.hu.

A Sopi becenévre hallgató játékos 2011-ben a spanyol Itxako Navarra csapatához szerződött, majd a szerb Zajecsarhoz vezetett az útja, ahol idén bajnok és kupagyőztes lett.

„Miután minden sorozat véget ért, amiben a Zajecsar érdekelt volt, így hazajöttem. Úgy éreztem, túl korai lenne elmenni szabadságra, és szükségem van még egy kis mozgásra, ezért nem álltam le az edzésekkel. Mivel debreceni vagyok, és a klubvezetés már korábban is jelezte, szívesen látnak a tréningeken, így újra csatlakoztam a Lokihoz, ahol nagy szeretettel fogadtak” – nyilatkozta a megyei portálnak Sopronyi, aki arra a kérdésre vonatkozóan, hogy igazak-e azok az információk, miszerint a DVSC-ben folytatja a pályafutását, kitérő választ adott. „Még túl korai erről beszélni” – mondta sokat sejtetően a kiváló jobbátlövő.

A haon.hu úgy tudja, Sopronyi szerződtetése attól függ, hogy megkapja-e a jövő évi élvonalbeli tagságot a Debrecen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik