Férfi kézi BL: 24 korábbi győztes csap össze a final fourban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.30. 18:36
null
Ahol Rutenka jár, BL-arany terem: a fehérorosz átlövő már ötször ért fel a csúcsra (Fotó: Imago)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) összeállítása szerint huszonnégy olyan játékos szerepel majd a férfi Bajnokok Ligája hétvégi kölni négyes döntőjében, aki korábban már elhódította a legértékesebb európai klubtrófeát.

 

A 24 játékos összesen 49 győzelmet tud felmutatni – a listát Szjarhej Rutenka, a Barcelona fehérorosz átlövője vezeti három klubnál megnyert öt elsőségével. Thierry Omeyer, a címvédő THW Kiel kapusa négyszer nyerte már meg a BL-t, őt öt olyan játékos követi, akik három végső sikerrel büszkélkedhetnek. A rekordot egyébként a hétszeres győztes Andrej Csepkin tartja, aki a Barcelonával hatszor, a Kiellel egyszer nyert.

ZSÍROS PRÉMIUMOK
A final fourba jutó négy csapat 100 ezer euró prémiumot kap az EHF-től a kölni részvételért, de a két nap szereplése alapján további pénzt is zsebre tehetnek a legjobbak: a végső győztes 250 ezer, a finálé vesztese 150 ezer, a harmadik helyezett 100 ezer, míg az utolsó 50 ezer euróval gazdagodik a végjáték után.

A 2011-es BL-győztes Barcelonából 11 játékos ezúttal is ott van a négy között, a Kiel 2010-ben és 2012-ben győztes keretéből 10-10 kézilabdázó száll harcba ismét. A Barcelona 2005-ös csapatából Víctor Tomás, míg a Montpellier 2004-es gárdájából Omeyer maradt hírmondónak.

Érdekesség, hogy a final fourba először bejutó Kielce keretéből egyetlen játékos, Uros Zorman az, aki nyert már BL-t, igaz, ő korábban két csapattal, a Celjével és a Ciudad Reallal is felért a csúcsra – a Hamburgban viszont egy korábbi győztes sincs!

KORÁBBI GYŐZTES JÁTÉKOSOK A FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA FINAL FOURJÁBAN
Sziarhej Rutenka (Barcelona; korábban: Celje, Ciudad Real) – 5 (2004, 2006, 2008, 2009, 2011)
Thierry Omeyer (THW Kiel; korábban: Montpellier) – 4 (2003, 2007, 2010, 2012)
Marcus Ahlm (THW Kiel) – 3 (2007, 2010, 2012)
Dominik Klein (THW Kiel) – 3 (2007, 2010, 2012)
Christian Zeitz (THW Kiel) – 3 (2007, 2010, 2012)
Uros Zorman (Kielce, korábban: Celje, Ciudad Real) – 3 (2004, 2008, 2009)
Sterbik Árpád (Barcelona, korábban: Ciudad Real) – 3 (2006, 2008, 2009)
Víctor Tomás (Barcelona) – 2 (2005, 2011)
Viran Morros (Barcelona, korábban: Ciudad Real) – 2 (2008, 2009)
Momir Ilics (THW Kiel) – 2 (2010, 2012)
Filip Jícha (THW Kiel) – 2 (2010, 2012)
Daniel Narcisse (THW Kiel) – 2 (2010, 2012)
Andreas Palicka (THW Kiel) – 2 (2010, 2012)
Aron Pálmarsson (THW Kiel) – 2 (2010, 2012)
Christian Sprenger (THW Kiel) – 2 (2010, 2012)
Aitor Arino (Barcelona) – 1 (2011)
Raúl Entrerríos (Barcelona) – 1 (2011)
Juanín Garcia (Barcelona) – 1 (2011)
Magnus Jernemyr (Barcelona) – 1 (2011)
Jesper Nöddesbo (Barcelona) – 1 (2011)
Albert Rocas (Barcelona) – 1 (2011)
Danijel Saric (Barcelona) – 1 (2011)
Daniel Sarmiento (Barcelona) – 1 (2011)
Cédric Sorhaindo (Barcelona) – 1 (2011)

Forrás: eurohandball.com

 

Legfrissebb hírek

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
2025.09.11. 22:46

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 22:34

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
2025.09.10. 11:48

Férfi kézi BL: 11 szupercsapat csatázhat a négyes döntőbe jutásért

Kézilabda
2025.09.10. 07:44

KÉZILABDAIDÉNY, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.26. 00:46
Ezek is érdekelhetik