Kézi: 21 magyar mesteredző vette át EHF-diplomáját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.08. 14:19
Április 8-án ünnepélyes diplomaosztón vették át EHF-mesteredzői diplomájukat azok a magyar szakemberek, akik a közelmúltban befejezték az MKSZ Nemzetközi Edzőképző Központja által szervezett európai mesteredző-képzést. Az egy éve tartó, legmagasabb szintű szakember-oktatás záróakkordjaként Vetési Iván, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke és Lidija Bojic-Cacic, az Európai Kézilabda Szövetség végrehajtó bizottságának tagja adta át a diplomát a magyar szakembereknek.

A diplomaátadó ünnepségen Vetési Iván elmondta, az MKSZ számára igen fontos a szakemberek képzése, hiszen csak jól képzett edzők segítségével tartható folyamatosan a világ legjobbjai között a magyar kézilabdázás. Lidija Bojic-Cacic, valamint a szintén az EHF-et képviselő Wolfgang Pollany méltatta a magyar képzést, kiemelve, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség Nemzetközi Edzőképző Központja Európában elsőként indította be nemzeti szinten az EHF-mesteredzői kurzust.

Az eseményen átvették megújított EHF-mesteredzői diplomájukat azok az edzők, akik 2001-ben kapták meg a legmagasabb szintű végzettséget igazoló európai diplomájukat. Hajdu János, Kovács László, Kovács Péter, Mocsai Lajos, Németh András, Skaliczki László és Zsiga Gyula tehát már eddigi is rendelkezett EHF-mesteredzői oklevéllel, közülük hatan (Németh András ausztriai kötelezettségei miatt nem tudott jelen lenni) vették át a dokumentumot.

A FRISSEN VÉGZETT MAGYAR EHF-MESTEREDZŐK
Bakó Botond, Farkas Attila, Gódor Mihály, Golovin Vlagyimir, Gulyás István, Györfi János (később veszi át diplomáját), Juhász István, Konkoly Csaba, Marczinka Zoltán, Mátéfi Eszter, Mihály Attila, Molnár András, Nagy Károly, Neukum Tamás, dr. Ökrös Csaba, Papp György, Rapatyi Tamás, Róth Kálmán (később veszi át diplomáját), Sótonyi László, Szabóné Balog Judit, Varga József (később veszi át diplomáját).

Legfrissebb hírek

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49
Ezek is érdekelhetik