Férfi kézi BL: először jutott be a Final Fourba a Kielce

Vágólapra másolva!
2013.04.28. 18:48
Az idegenbeli győzelem után hazai pályán is nyert a macedón Metalurg Szkopje ellen a Vive Targi Kielce férfi kézilabdacsapata, így a lengyel bajnok készülhet a kölni Final Fourra.

Az első játékrészben még tartani tudta magát a horvát Lino Cervar irányította macedón együttes, bár kevés gólja és az ehhez képest nagy hátránya (12–8) nem sok biztatót ígért az első meccsen összeszedett kétgólos hátrány ledolgozása szempontjából a folytatásra.

Renato Vugrinecék a második félidő közepéig bírták erővel a rendkívül keményen védekező, de a lerohanásokban hatékonyabb hazaiak ellen. Ahogy aztán elúszott a továbbjutás reménye, teljesen megadta magát a Metalurg, a Kielce egyre több gyors támadást vezetett és könnyű gólt szerzett, amelynek hatására még Lino Cervar arcára is kiült az elkeseredéssel vegyes reménytelenség.

Elképesztő fesztiválhangulatot teremtett a lengyel publikum, amely ráadásul 22–12-nél már rá is számolhatott az ellenfélre. A Kielce végül 11 góllal nyert, és a klubtörténet legnagyobb sikerét ünnepelte.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Vive Targi Kielce (lengyel)–Metalurg Szkopje (macedón) 26–15
(12–8)
Legjobb dobók: M. Jurecki 8, Cupic 5, Buntic 3, ill. Vugrinec, N. Mojszovszki 4-4, Georgievszki 3
Továbbjutott: a Kielce, 53–40-es összesítéssel

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
MKB VESZPRÉM–THW Kiel (német) 28–29
(14–12)
Tj: a Kiel, 61–59-es összesítéssel

Barcelona (spanyol)–Atlético Madrid (spanyol) 32–24 (15–9)
Tj: a Barcelona, 52–49-es összesítéssel

KÉSŐBB
Hamburg (német)–Flensburg (német)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik