Férfi kézilabda: Buday Dániel aligha hosszabbít a Szegeddel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.03.30. 15:44
Mint tegnap beszámoltunk róla, a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata két spanyol játékossal erősítette meg jövő évi keretét, a jobbszélső García Parrondo és az irányító Niko Mindegía személyében. A lejáró szerződésű Buday Dániel a Nemzeti Sportnak elmondta, aligha marad nevelőklubjánál.

„Új irányítót igazoltak, ezért aligha hosszabbítok. Itt nőttem fel, sok minden köt a városhoz és a klubhoz, de a profik világa ilyen. Ha kitelt az ember ideje, menni kell. Harminckét évesen, tizenöt év profi játékkal a hátam mögött, három ország európai kupacsapataiban megfordulva? Kicsit sem lepődtem meg. Az ősszel már hallottuk, hogy spanyol edző jön, ezért számoltunk azzal, hogy hozza a saját embereit. Hozzáteszem, nagyon jó volt újra Szegeden játszani” – mondta Buday a Nemzeti Sportnak.

„A nagyobbik fiam, Csanád az ősszel kezdi az általános iskolát. Ezért menedzseremmel, a pályámat tizenöt éve igazgató Szörnyi Attilával meg kell gondolnunk, hogy külföldi vagy inkább magyar ajánlatokat fontolgassunk-e. Még legalább három-négy évig szeretnék játszani, valamint a meglevő mellé magasabb szintű edzői képesítést szereznék, hogy később az NB I-ben is dolgozhassak” – tette hozzá az irányító.

A Spanyolországból érkező légiósok beáramlása várhatóan folytatódik, hiszen a volt szegedi Petar Nenadics öccse, a már a Granollersben is megforduló, 23 éves szerb Drasko Nenadics (balátlövő) ide jönne a Guadalajarából. Ezt a hírt szerb sajtóhírek erősítik meg, míg Szegeden a vezetők – hűen önmagukhoz – nem kommentálják.

Legfrissebb hírek

Bomba meglepetés: a Szeged nem tudta megverni idegenben a Csurgót

Kézilabda
2025.10.04. 18:43

Nem sikerült a címvédés: elbukta a 80 perces egyiptomi csatát a Veszprém

Kézilabda
2025.10.02. 21:18

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55

Bánhidi Bence: Arra tartogattuk Thulint, hogy az utolsó öt percben megnyerje nekünk a mérkőzést

Kézilabda
2025.09.26. 06:44

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Női kézilabda NB I: edzője szerint gyorsabbá és fiatalabbá vált a Budaörs

Kézilabda
2025.09.03. 12:01

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44

„Hálás vagyok minden pillanatért” – Mikita Vajlupau magyarul búcsúzott a veszprémi szurkolóktól

Kézilabda
2025.06.09. 12:00
Ezek is érdekelhetik