A spanyolok Dániát lelépve ültek másodszor a kézitrónra

Vágólapra másolva!
2013.01.27. 17:01
null
Spanyol öröm, hazai siker a vb-n (Fotók: Reuters)
Spanyolország nyerte meg a 2013-as férfi kézilabda-világbajnokságot azzal, hogy a vasárnapi döntőben 35–19-re legyőzte Dániát. A házigazda spanyolok végig domináltak a fináléban, az északiaknak esélyük sem volt megszorítani őket. Spanyolország 2005 után második világbajnoki címét gyűjtötte be.

Természetesen telt ház – hivatalosan 16 500 néző – várta a főszereplőket, akik őrületes spanyol biztatás közepette vonultak be a himnuszokra. A spanyolok pirosban, a dánok fehérben álltak fel, kezdésként előbbieknél Sterbik Árpád, utóbbiaknál Niklas Landin állt a kapuban. Az első támadást a házigazdák vezethették.

1. félidő

1–5. perc Első támadásukat góllal zárták a spanyolok, a dánok viszont hibáztak, így utóbbiak sokat köszönhettek Landinnak, aki a következő hazai akciónál két ziccerig vitt betörést is hárított. Az első kapura menő labdát Sterbik is megfogta. Újabb kimaradt dán támadás után betörésből, majd kontrából is eredményesek voltak a spanyolok, gyorsan jött is a dán időkérés. 4:16-ot mutatott az óra... Másodpercekkel később megszületett a dánok első gólja betörésből (3–1).

Ellenállhatatlanul támadtak, mert támadhattak a spanyolok
Ellenállhatatlanul támadtak, mert támadhattak a spanyolok

6–10. perc Ütemtelen kilépés, jó zárás előzte meg a második dán gólt. Két perc alatt ismét ikszes lett a meccs. A spanyolok kényelmesen szövögették a támadásaikat a kettőt cserélő dánokkal szemben, de szemvillanás alatt váltottak ritmust, ha lehetőség adódott előttük. Felpörgött a ritmus, viszont a még mindig idegesebb dánok sokat hibáztak, és nem tudtak élni kedvenc lerohanásaikkal sem (6–4).

11–15. perc Mikkel Hansen első gólját szerezte príma betörésből, erre Joan Canellas válaszolt – talpról, középről a bal alsóba –, utóbbinak ez már a harmadik volt. A kétgólos hátrányban lévő dánok játszhattak először emberelőnyben, de az első lövés a spanyoloké volt, akik labdaszerzés után vittek ziccert, ami aztán kimaradt. Nos, a dánok 0–2-t hoztak ki a fórból úgy, hogy a spanyolok két ziccert is elrontottak (8–5).

NAGY LÁSZLÓ IS BEKERÜLT
AZ ALL STAR-CSAPATBA

A magyar jobbátlövő mellett két spanyol és két dán játékos is a legjobbak között.

Kapus: Niklas Landin (Dánia); jobbszélső: Hans Lindberg (Dánia); jobbátlövő: Nagy László (Magyarország); beálló: Julen Aguinagalde (Spanyolország); irányító: Domagoj Duvnjak (Horvátország); balátlövő: Alberto Entrerríos (Spanyolország); balszélső: Timur Dibirov (Oroszország). Gólkirály: Anders Eggert (Dánia). MVP: Mikkel Hansen (Dánia).

16–20. perc Büntetőből szerzett góllal zárta le rossz szakaszát Dánia, majd a büntetőt értékesítő Anders Eggert a szélről, éles szögből köténygólt lőtt Sterbiknek. Fegyelmezetten, de sportszerűen védekeztek a csapatok, a spanyolok kicsit megnyitott védekezésüknek köszönhetően több labdát is elcsentek (9–8).

21–25. perc Kasperc Söndergaard és Canellas vívott egymással gólpárbajt, a dán támadásokból viszont hiányzott a tűz és az ötlet, ami a hazaiak malmára hajtotta a vizet. Eladott, a túloldalról nézve viszont megszerzett labdákból indított, könnyű spanyol gólokkal folytatódott a mérkőzés, a 4–0-s három perc után következett az újabb dán időkérés (14–9).

Tanácstalan és esélytelen volt a gyorsan padlóra küldött Dánia
Tanácstalan és esélytelen volt a gyorsan padlóra küldött Dánia

26–30. perc Canellas a hajrában is megállíthatatlan volt, miként Valero Rivera. Előbbi 5/5-nél, utóbbi 5/4-nél járt a hajrá előtt. A szünet előtti utolsó perc azzal kezdődött, hogy Sterbik futballkapus módjára vett mellre egy dán átlövést... A fél perccel a vége előtt indított spanyol akciót időkérés előzte meg, na nem mintha azt bármi is indokolttá tette volna. Julen Aguinagalde is megszerezte az első gólját, majd Sterbik a jobb alsóra vetődve fogott egy dán löketet a félidő utolsó momentumaként. Jó kezdés után a sokkal kiegyenlítettebb spanyolok az utolsó tíz percben – döntően a szerzett labdáknak köszönhetően – megléptek a fonalat akkor végképp elveszítő, bár addig is erősen hullámzó dánokkal szemben (18–10).

2. félidő

A VB VÉGEREDMÉNYE
1.Spanyolország
2. Dánia
3. Horvátország
4. Szlovénia
5. Németország
6. Franciaország
7. Oroszország
8. Magyarország
9. Lengyelország
10. Izland
11. Szerbia
12. Brazília
13. Tunézia
14. Macedónia
15. Fehéroroszország
16. Egyiptom
17. Algéria
18. Argentína
19. Szaúd-Arábia
20. Katar
21. Dél-Korea
22. Montenegró
23. Chile
24. Ausztrália

31–35. perc Hansen lőtt először a szünet után, de az eredmény nem változott, a visszafutó dánok arcán nem látszódott annyira az elszántság, és a hit a fordításban, szövetségi kapitányunk meg egyenesen gondban volt: az ajkát harapdálta idegességében. Az első gól így is az övék volt, de erre a beállóban őrizetlenül hagyott Aguinagalde gyorsan megfelelt. Jorge Maqueda tett bele gyorsan két gólt a közösbe, érett a K. O. Gedeón Guardiola ziccere után már tizenegyre nőtt a spanyol előny (22–11).

36–40. perc Jellemző kép volt: először próbáltak meg indulni a dánok, de rossz volt az indítás. A végképp lendületbe jövő spanyoloknak pedig minden bejött, örömkézilabdát játszhattak, amin igen jól szórakozott a közönség. Sterbik a hetedik védését mutatta be. Osztálykülönbség mutatkozott, a széteső dánok időt is kértek: hét perc alatt 1–6-ot mutattak fel, így lett mínusz tizenhárom a hátrányuk. Beálló, átlövés, betörés, kontra, azt csináltak a spanyolok a pályán, amit akartak (26–12).

41–45. perc Dánia megnyitotta védekezését, de gyorsan emberhátrányba került. Nehéz lett volna olyat kitalálni szakmailag, amely egyszerre állította volna meg a spanyolokat, és adott volna tartást a dánoknak, akik a tisztes vereségtől is igen messze kerültek. Nikolaj Markussen kivédett ziccerét követően Sterbik már laza kacsintást is megengedett magának a kispad felé. Belefért bőven... (29–12).

46–50. perc Hansen indult meg, ami dán gólt és spanyol kiállítást ért. Majd ugyanő a labdaszerzés utáni ziccert is bevágta. A cserekapus, Jannick Green is védett egyet, majd jött az újabb dán gólt, átlövésből.Dánia 3–0-val hozta le a fórt, de a kiegészülő spanyolok rögtön gólt lőttek. Jól forgatta a csapatát a spanyol szövetségi kapitány – persze, ilyen tetemes előny birtokában megengedhette magának –, a beszállók is azonnal fel tudták venni a tempót (30–15).

A meccs egyik spanyol hőse: Sterbik Árpád
A meccs egyik spanyol hőse: Sterbik Árpád

51–55. perc Sterbik mosolygott ismét: a tanácstalan dánok, akiket megfojtott a spanyol védelem, a sokadik passz után, erősen a passzív határán csak eljutottak ziccerig, de azt a spanyol kapus hárította. A kapuvédő a hajrára átadta a helyét, a lelátó tapsolt, és a honosított hálóőr nevét skandálta. Tizennégy védése volt, több, mint a tizenháromig jutó két dán kollégának együttvéve (34–16).

56–60. perc A spanyol cserekapus, José Manuel Sierra az első lövést testtel hárította, a másodiknál már tehetetlen volt. A padlón lévő dánokon ez már nem segített, miként a kapott fór és az értékesített büntető sem. A vége előtt 10 másodperccel is visszafutott a komplett spanyol védelem, az egy szem dánnak esélye sem volt passzolni. Ezt már csak a felhőtlen, megérdemelt spanyol ünneplés követte (35–19).

Spanyol öröm, hazai siker a vb-n (Fotók: Reuters)
Spanyol öröm, hazai siker a vb-n (Fotók: Reuters)
FÉRFI KÉZILABDA-VB DÖNTŐ
SPANYOLORSZÁG–DÁNIA 35–19 (18–10)
Barcelona, 16 500 néző. V: Krstic, Ljubic (szlovénok)
SPANYOLORSZÁG: STERBIK – Rocas, MAQUEDA 5, AGUINAGALDE 5, CANELLAS 7 (1), A. García 2, RIVERA 6. Cs: Sierra (kapus), A. Entrerríos 3, Tomás 1, Sarmiento 1, Montoro 2, Morros 1, Ruesga, Arino, Guardiola 2. Szövetségi kapitány: Valero Rivera
DÁNIA: Landin – Lindberg 1, Möllgaard 4, R. Toft, Nielsen, M. Hansen 2, Eggert 3 (2). Cs: Green (kapus), Mortensen, Markussen 2, Lauge 1, Spellerberg, Nöddesbo 1, Svan, Söndergaard 4, H. Toft 1. Szövetségi kapitány: Ulrik Wilbek
Az eredmény alakulása. 5. p.: 3–0. 11. p.: 6–5. 15. p.: 8–5. 18. p.: 8–7. 23. p.: 13–8. 26. p.: 16–9. 40. p.: 26–11. 53. p.: 34–16
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 2/2
Világbajnok: Spanyolország (Julen Aguinagalde, Aitor Arino, Joan Canellas, Alberto Entrerríos, Antonio García, Gedeon Guardiola, Jorge Maqueda, Viran Morros, Ángel Montoro, ifj. Valero Rivera, Albert Rocas, Carlos Ruesga, Daniel Sarmiento, José Sierra, Sterbik Árpád, Victor Tomás, szövetségi kapitány: Valero Rivera), 2. Dánia (Anders Eggert, Jannick Green, Mikkel Hansen, Niklas Landin, Rasmus Lauge, Hans Lindberg, Nikolaj Markussen, Henrik Möllgaard, Kasper Nielsen, Jesper Nöddesbo, Casper Mortensen, Kasper Söndergaard, Bo Spellenberg, Lasse Svan, Henrik Toft, René Toft, szövetségi kapitány: Ulrik Wilbek), 3. Horvátország (Mirko Alilovic, Damir Bicanic, Ivan Cupic, Domagoj Duvnjak, Filip Ivic, Jakov Gojun, Zlatko Horvat, Blazenko Lackovic, Marko Kopljar, Stipe Mandalanic, Marino Maric, Zeljko Musa, Ivan Nincevic, Lovro Sprem, Luka Stepancic, Manuel Strlek, Igor Vori, Drago Vukovic, szövetségi kapitány: Slavko Goluza), ...8. MAGYARORSZÁG (Ancsin Gábor, Császár Gábor, Harsányi Gergely, Iváncsik Gergő, Mikler Roland, Mocsai Tamás, Nagy Kornél, Nagy László, Krivokapics Milorad, Lékai Máté, Putics Barna, Schuch Timuzsin, Szöllősi Szabolcs, Tatai Péter, Vadkerti Attila, Zubai Szabolcs, szövetségi kapitány: Mocsai Lajos)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik