Kockák a kirakójátékban - a magyar kézilabda nemzetközi helyzete

– Milyen Magyarország sportdiplomáciai helyzete a kézilabdában? Összehasonlítható a sporteredményeinkkel?

Bienerth Gusztáv: Mind a női, mind a férfi szakágban a világ élmezőnyéhez tartozunk a sportteljesítményeink alapján, ám ugyanez nem mondható el a sportdiplomáciánkról. Jelenleg sem az európai, sem a nemzetközi szövetségben nincs tagunk a végrehajtó bizottságban, ami a legfontosabb testület. Ezen mihamarabb változtatnunk kell: az EHF tavaly választotta meg négy évre a bizottsági tagokat, az IHF viszont kettőezer-tizenhárom októberében közgyűlést tart Katarban. Addig ki kell dolgoznunk a stratégiát, hogy milyen posztokért lobbizunk. Ehhez mindenekelőtt sikeres rendezvényeket kell lebonyolítanunk: idén nálunk ülésezik az EHF végrehajtó bizottsága, és pályázunk a kettőezer-tizenötös világkongresszus rendezésére is. Hamarosan az IHF egyiptomi elnöke is Magyarországra látogat. Az MKSZ ráadásul idén nyolcvanéves, az ünnepségekre magas rangú külföldi vendégeket várunk. Az új elnökségünk egyébként időarányosan nem áll rosszul: egy év alatt bizonyosan minden európai szövetségi elnök hallott már rólunk.
Borsos Attila: A sportdiplomáciában hosszú távú folyamatok zajlanak, egy év nagyon rövid idő. Elkezdtük a hálózatunk kiépítését, hiszen a nemzetközi testületekben rengeteg összefonódás fedezhető fel. Olyan ez, mint a kirakójáték, a kockáknak meg kell találnunk a megfelelő helyet. A sporteredmények mindenesetre segítik ezt a munkát.

– Hamarosan, 2014-ben Magyarország is házigazdája lesz egy felnőtt kézilabdatornának, Horvátországgal közösen a női Európa-bajnokságot rendezi. A sportágban elért kimagasló eredményeink mellett mi szólt mellettünk az európai szövetség döntésénél?
B. G.: A pályázat még kettőezer-tizenegyben nyert, vagyis a korábbi elnökség időszakában. A kedvező döntésnek három fő oka volt: maga a pályázati anyag, a lobbitevékenység és a tárgyalások útján a kölcsönös előnyök felismerése. Talán épp ez utóbbi a lényeg, vagyis hogy miért is jó az EHF-nek Magyarországon és Horvátországban rendeznie a kontinensbajnokságot, miért jó nekünk és miért másoknak.
B. A.: A fő érvünk a sportág múltja és a válogatottaink jelenlegi teljesítménye mellett a női kézilabda-események fő problémájával, a nézőszámmal függ össze. Mi telt házat ígérünk, de legalább jelentős nézettséget minden összecsapásra. A magyar kézilabdában a női és a férfi szakág elismertsége azonos, ezért bízhatunk benne, hogy a semleges mérkőzéseken is számottevő nézőszám várható. A szervezőmunka középpontjában tehát a nézők mobilizálása áll.

– A korábbi események tapasztalatai nem feltétlenül kedvezőek e téren. Mit tanulhatunk a spanyolországi férfi világbajnokság szervezéséből?
B. A.: Különösen a hibákból lehet tanulni. Fontos, hogy felismerjük, a látogatottsággal az országról alkotott képet is befolyásolni lehet: lám, itt az emberek szeretik a sportot, elmennek a világeseményekre, megnézik azt az összecsapást is, amelyen a hazai válogatott nem lép pályára.
B. G.: Engem meglepett, hogy még Madridban is szerény az érdeklődés, az első játéknapokon a spanyolok meccseire is csak a háromnegyedéig telt meg a csarnok. Ugyanakkor élni fogunk például azzal, amit itt is alkalmaznak: a diákok, gyermekek csoportosan kapnak kedvezményes belépőjegyet. A húsz éven aluliak egyiptomi labdarúgó-világbajnokságán Alexandriában is láttam egy sajátos megoldást: az egyik szektorban csupa egyenruhás férfit láttam, kiderült, hogy kivezényelt rabok. Ezt nem tervezzük átvenni.

– A női Eb-t Horvátországgal közösen rendezzük, bár 2004-ben egymagunk is voltunk már házigazdái a tornának. Hazánk ráadásul korábban csak női világeseményeknek adott otthont a felnőttek között. A férfiak között vagy magunk ezúttal nem pályáznánk jó eséllyel?
B. G.: Bár a nemzetközi szövetségek nem lelkesednek érte, például a két nyelv vagy a két pénznem miatt, nekünk az infrastruktúra miatt egyelőre csak társrendezésben van lehetőségünk pályázni. Nem rendelkezünk elég csarnokkal, összesen két létesítmény van, ami az EHF és az IHF előírásainak is megfelel: Budapesten és Debrecenben. A veszprémi csarnok például csak korrekciókkal tehető alkalmassá az európai szövetség versenyeire. Ez pedig akkor is kevés, ha az adókedvezmények és a kormány törekvései lehetővé teszik, hogy hamarosan néhány nagyobb városban megfelelő szintű sportcsarnok létesüljön. Két vidéki kézilabdaközpontban, Győrben és Szegeden is kilátásban van a fejlesztés, de jó példa Budaörs és Érd is, ahol kettőezer-tizenháromban férfi ifjúsági világbajnokságot rendezünk.
B. A.: A nyári ifjúsági vb szervezőbizottságának tagjaként elmondhatom, hogy az elvárások azon a tornán is épp olyan szigorúak, mint most Spanyolországban a felnőttek között. Huszonnégy csapat, mintegy ötszázötven-hatszáz fő szállását, ellátását, közlekedését, edzéseit kell megszerveznünk, és az IHF is nyolcvanfős küldöttséggel lesz jelen. Ez nekünk is jó bemelegítés lehet a jövő évi női Európa-bajnokságra.

– A spanyolországi világbajnokságon nincs jelen játékvezető-párosunk. Az utóbb években Horváth Péter és Marton Balázs járt világeseményeken. E téren hogy állunk a világban?
B. G.: A bírókérdés sajátos a kézilabdában. A cél, hogy minél felkészültebb játékvezetőink legyenek – ezen a területen egyelőre sok a tennivaló. Andorka Sándor hosszú éveken át meghatározó szerepet játszott a nemzetközi szövetségek játékvezető-bizottságaiban, ez jó alap lehet.
B. A.: Az IHF és az EHF e területen elkülönül. A nemzetközi testület törekvése a feltörekvő országok bevonása, ami nem feltétlenül párosul minőségi követelményekkel. A spanyolországi vb-n egyébként a mieinknek egyelőre nem lehet panaszuk a bíráskodásra, sőt, a kiélezett Egyiptom–Algéria meccsen az elefántcsontparti játékvezetők is kifejezetten jól fújtak. Nekünk most az lehet a célunk, hogy közelítsük a hazai játékvezetés színvonalát a világ élvonalához, hogy a játékosaink ne találkozzanak más felfogással a nemzetközi meccseken, mint otthon. Ebben még van javítanivalónk, generációváltás is zajlik.

– A válogatottnál is elkezdődött a fiatal nemzedék beépítése a csapatba, a férfi vb-n itt van Ancsin Gábor vagy Szöllősi Szabolcs. Mocsai Lajos ugyanakkor többször is nyilatkozott a hiányosságainkról a huszonhárom-huszonhét év közöttiek korosztályában. Milyen az utánpótlásunk helyzete nemzetközi összehasonlításban?
B. A.: Nem feltétlenül van összefüggés a válogatott teljesítménye és az utánpótlás-nevelés rendszere között. Jó példa Németország, ahol kiváló az utánpótlás felkészítése, a felnőttek viszont évek óta csak vergődnek. Nálunk most valóban nagy lyuk tátong a Császár Gábor nevével fémjelzett nyolcvannégyes és az Ancsin-féle kilencvenes korosztály között, valami tehát nem jól ment, elvesztek a tehetségek. A sport támogatásának adókedvezménye, az úgynevezett TAO-támogatás ebben gyökeres változást hozott, jelentősen megnőtt a képzésre, vagyis a táboroztatásra, edzésre, versenyeztetésre fordítható forrás. Ennek viszont négy-öt év átfutása van. A klubcsapatoknál is megindult ez a folyamat, fejlődik az infrastruktúra, jobb körülmények várják a gyerekeket, képzett edzők foglalkoznak velük. Azt viszont nem tudjuk, hogy lesz-e új Nagy Lacink vagy Császárunk, ez szerencse kérdése is. A válogatott ráadásul nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés: itt nem sok, hanem jó játékos kell. Jó példa, hogy hat-nyolc éve nem találunk az európai trendnek megfelelő, két méter magas, százhúsz kilós beállót – Zubai Szabolcs kiváló kézilabdázó, de bizonyos helyzetekben a felépítése miatt nem tud érvényesülni. Utoljára Rosta Miklós vagy Mezei Richárd rendelkezett ilyen adottságokkal.

– A klubcsapatainknál egyre több külföldi edző dolgozik, épp a világbajnokság kezdetén jelentették be a spanyol Juan Carlos Pastor Szegedre igazolását. Ez is egyfajta nemzetközi folyamat.
B. G.: Napjainkban a magyar kézilabda öt kulcsposztjából négyet külföldi edző tölt be: a női válogatottat, valamint a Győri Audi ETO-t, az MKB Veszprémet és a Pick Szegedet sem hazai tréner irányítja, Mocsai Lajos férfi kapitány az egyetlen. A külföldi edzők alkalmazására a labdarúgásban is kísérlet zajlik, ami kedvező folyamat lehet, ha a magyar szakembereket megfelelően integráljuk. A helyzet annyiban más, hogy a kézilabda a legsikeresebb csapatsportágunk, a magyar trénerek pedig minden szinten letettek már az asztalra. Pastor szegedi megbízatása nem a magyar edzők ellen szól, sőt. Fontos, hogy egészséges tapasztalatcsere és egészséges arány alakuljon ki.
B. A.: A fiatal edzőinknek szerencsére van szükségük, hogy olyan kispadhoz jussanak, ahol kiugró eredményt tudnak elérni, és nem írják le őket azonnal. A magyar trénerek felkészültek, sokat bizonyítottak már, ezzel együtt büszkék lehetünk rá, hogy egy Juan Carlos Pastor, egy Karl Erik Böhn, egy Ambros Martin hozzánk szerződik. A külföldi edzők révén bejön egy eddig hiányzó szemlélet, egy másik kultúra. Az persze nem lenne jó, ha a magyar edzők kiszorulnának, megfelelő forgásra van szükség.