Női kézi EHF-kupa: könnyedén hozta a Békéscsaba az első meccset

Vágólapra másolva!
2011.11.04. 19:56
Címkék
Magabiztosan győzött a Békéscsaba a pályaválasztói jogáról lemondó macedón Vardar Szkopje ellen a női kézilabda EHF-kupában, a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett első, pénteki mérkőzésen.

A macedónok feladták pályaválasztói jogukat, így a szombati visszavágót – amelyre nem maradt kérdés – szintén Békéscsabán játsszák. A mérkőzés előtt a házigazdák mestere, Kovács Péter bevallotta, nincs képben ellenfelükről, ugyanis nem sikerült semmilyen videót beszereznie a játékukról.

Ám azt is hozzátette: „Ismerve a macedón női válogatott játékerejét, nekünk tovább kell jutnunk." Szavait már az első húsz perc igazolta. Becsületesen küzdött a nagyon fiatal macedón csapat (a legidősebb játékosa 26 éves, de szóhoz jutott a 16 esztendős Alekszandra Sztojcsevszka is), ám az is nagy hátránya volt, hogy az átlagmagassága csaknem húsz centivel kevesebb, mint a házigazdáké. Így aztán átlövéses gólt nem is láttunk tőlük, inkább a szélsők jeleskedtek. Húsz perc játék után Kovács Péter edző egymás után küldte be a fiatalokat, akik közül többen is megállták helyüket.

A visszavágót szombaton 17 órától rendezik, akkor már hivatalosan is a Békéscsaba lesz a pályaválasztó.

NŐI KÉZILABDA EHF-KUPA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
BB-Békéscsaba–Vardar Szkopje (macedón) 39–20 (20–8)
Békéscsaba, 1200 néző. V: Cirligeanu, Florescu (románok)
BÉKÉSCSABA: VERESS – Zsilák, TOSKOVICS 9, Kamper 3, Tóth K. 4, Glusica 5, Kelemen 1. Cs: FUTAKI (kapus), Drávai 4, Ljubas 2, Szögi, Tarjányi 3, GÁVAI 6, Hajduch 2. Edző: Kovács Péter
SZKOPJE: Sztojanovics – VASZILEVSZKA 4, Zdravkovszka 3, Manevszka, Delovszka 2, Grujoszka, Stojkovszka 2. Cs: Ivanovics, Nasztevszka (kapusok), Jovanoszka 5 (2), Mihajlovszka, Sztojcsevszka, Pizsevszka, Andonova 4 (1). Edző: Dragan Kuzmanoszki
Kiállítások: 12, ill. 6 perc
Hétméteresek: –, ill. 8/3
Az eredmény alakulása. 6. p.: 4–0. 19. p.: 12–2. 39. p.: 28–11
MESTERMÉRLEG
Kovács Péter: – Megpróbáltunk hatvan percig koncentráltan játszani. A két csapat közti tudáskülönbséget tükrözi az eredmény.
Dragan Kuzmanoszki: – A Békéscsaba nagyon jó csapat, sajnos mi pedig túlságosan is tiszteltük.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik