Rédei István a Tatabányában folytatja

Vágólapra másolva!
2011.04.20. 01:02
null
Rédei István (balra) személyében válogatott átlövővel erősödik a Tatabánya (Fotó: Mirkó István)
Rédei István hazatér Spanyolországból és a Tatabánya férfi kézilabdacsapatában folytatja pályafutását. A válogatott balkezes átlövő két évre ír alá új klubjához.

 

HARSÁNYI MARAD

Lassan összeáll a következő évad tatabányai kerete, amelynek újabb két évig tagja marad Harsányi Gergely. „Stabil, sikeres, szakmailag erős, fokozatosan fejlődő klubban, sok barátom társaságában szerepelhetek – vélekedett az olimpiai negyedik (2004), vb-hatodik (2009) balkezes szélső-átlövő. – Szeretnék részese lenni a nagy hagyományú klub újabb fényes korszakának.”

„Az egyik legfontosabb ok, amiért hazatérek Spanyolországból és két évre Tatabányára igazolok, hogy közelebb lehessek feleségemhez, a Vácban játszó Rédei-Soós Viktóriához, akivel két éve házasodtunk össze – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Rédei István (27 éves), a JD Arrate válogatott balkezes átlövője, aki 2009-ben két évadra szerződött az eibari „magyar” klubhoz, amelyben korábban Debre Viktor volt az edző, Flasch Jenő a gyúró, valamint itt szerepelt Díaz Ivo, Törő Szabolcs, Harsányi Viktor és Szabó Tamás. – Akadt még egy-két további ajánlatom, de a tatabányaiaké volt a legszimpatikusabb, mert feltörekvő, újra a hazai és a nemzetközi élvonalban játszó együttesbe kerülök, amelyben több régi ismerősöm kézilabdázik.”

Eibari idegenlégiós időszakáról az átlövő elmondta, hogy jó döntés volt külföldre szerződni.

A TELJES CIKKET A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN OLVASHATJA.
Legfrissebb hírek

Megvan a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének pontos programja

Kézilabda
2025.03.26. 13:22

A Tatabánya új edzője hisz a bennmaradásban

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 15:20

A Szeged meglepetésre kikapott Balatonfüreden

Kézilabda
2025.02.22. 20:15

Kitart a Misleny és a Barcika lendülete a végéig, vagy a Vasas és a Várda lesz a két feljutó?

Labdarúgó NB II
2025.02.08. 09:03

Hétgólos meccsen kikapott a Lendvától a Kozármisleny, a Honvéd három góllal verte meg a Slovan Bratislava második csapatát

Labdarúgó NB II
2025.01.18. 22:43

NB II: megvan az első érkező Tatabányán és Ajkán is

Labdarúgó NB II
2025.01.16. 08:20

Feljutók csatája Békéscsabán

Labdarúgó NB II
2024.12.01. 10:03

NB II: a Tatabánya Kecskemétről vett kölcsön középpályást

Labdarúgó NB II
2024.09.04. 22:59
Ezek is érdekelhetik