Pálinger: A norvégok toronymagas esélyesei a tornának

Vágólapra másolva!
2010.12.10. 13:57
null
Nagy bravúr lenne, ha a norvégokat is legyőznénk (Fotó: ehf-euro.com)
Az már biztos, hogy a magyar női kézilabda-válogatott bejutott a középdöntőbe a dán-norvég közös rendezésű Európa-bajnokságon, és az is biztos, hogy legalább két pontot magával visz az Eb következő szakaszába. A ma esti, Norvégia elleni mérkőzésen a D-csoport megnyeréséért, s ami még ennél is fontosabb, újabb két pontért száll harcba Mátéfi Eszter szövetségi kapitány csapata.

Sokan féltették a magyar női kézilabda-válogatottat az Európa-bajnokság előtt. A legpesszimistább vélemények szerint – főleg Görbicz Anita kiválása után – még a csoportból való továbbjutás is kérdéses volt.

NORVÉG ELŐZMÉNYEK

A Thorir Hergeirsson szövetségi kapitány (a legendás sikeredző, Marit Breivik utódja) által nagyon jól összerakott és összekovácsolt norvég csapat a szeptemberi dániai világkupán a csoportmeccseken, majd a döntőben találkozott Romániával és mindkétszer kikapott egy góllal (a további mérkőzésein megverte a svédeket, az oroszokat és a dánokat).

 

A novemberi norvégiai Möbelringen-kupát úgy nyerte meg, hogy győzött a dánok, a szerbek és az izlandiak ellen.

 

A norvégok az Eb-re az „öregek" mellé három nagy tehetséget neveztek: Mari Molid (átlövő), Nora Mörko (jobbszélső) és Stine Bredal Oftedal (irányító) korosztályos Eb-n és vb-n is bizonyított már

Ezzel szemben Mátéfi Eszter együttese két mérkőzés után két győzelemmel áll, és már biztosította a helyét a középdöntőben. A szlovénok elleni siker gyakorlatilag kötelező volt a mieink számára, míg a (vártnál gyengébb) franciák ellen kellemes meglepetésként hatott a mutatott játékuk. A találkozón bombaformában védő Pálinger Katalin szerint elképzelhető, hogy a franciák kicsit le is kezelték válogatottunkat.

„Szerintem valóban azt hitték, simán nyernek ellenünk. Valószínűleg megkönnyebbültek, amikor legutóbb azt a hírt kapták, hogy Görbicz Anita nélkül érkeztünk Norvégiába. Aztán ahogy a találkozó folyamán egyre inkább látszott, elúszhat számukra a meccs, elkezdtek kapkodni, ez pedig éppen jól jött nekünk" – mondta a Nemzeti Sportnak Pálinger.

A klasszis kapus természetesen már a következő feladatról is beszélt: hiába esélyesek a norvégok, a magyar csapat felveszi a kesztyűt ellenük.

„A norvégok ellen is küzdeni fogunk, és hiába toronymagas esélyesei a tornának, mindent megteszünk, ami tőlünk telik. Megmutattuk, mire vagyunk képesek, mindenki megérezte, mire van szükség ahhoz, hogy kiélezett helyzetben, esélyesebb csapat ellen sikerrel járjunk. A norvégokkal persze rendkívül nehéz dolgunk lesz, mert például a védelmük sokkal jobb, mint a franciáké, nem lesz könnyű megtalálni rajta a réseket. Továbbra is agresszívan kell védekeznünk, meg kell állítanunk a lerohanásaikat, másképp nincs sok esélyünk" – vélekedett Pálinger.

A Norvégia elleni találkozót honlapunk szöveges formában, élőben közvetíti.

A MAI ELLENFÉL: NORVÉGIA
 

A skandináv csapat ellen első alkalommal 1970. február 23-án Budapesten játszottunk, akkor a mieink győztek 11–8-ra. Ezt még további 74 összecsapás követte, amelynek mérlege magyar szempontból 49 győzelem, 3 döntetlen, 23 vereség.

 

Ellenfelünk 2008-ban olimpiát, 1998-ban, 2004-ben, 2006-ban és 2008-ban Eb-t, 1999-ben vb-t nyert. 1988-ban, 1992-ben ezüstérmes, míg 2000-ben bronzérmes volt az ötkarikás játékokon. Az 1997-es, 2001-es és 2007-es vb-n, valamint az 1996-os és 2002-es Eb-n második lett. Az északi csapat ellen legutóbb tavaly december 9-én Kínában a vb csoportmérkőzésén játszottunk, ahol 11–11-es félidő után 25–19-re kikaptunk. A mieink az alábbi összeállításban szerepeltek akkor:

 

Herr O. – Bódi 1, Bulath 3, Szucsánszki 2, Szabó V., Tóth T., Vérten 3. Cs: Triffa (kapus), Tomori 2, Kovacsics 2, Juhász G. 2, Tóth K. 2, Orbán Adrienn, Zácsik 2. Szövetségi kapitány: Mátéfi Eszter

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik