Női kézilabda: bajnoki és kupadöntő a Debrecen célja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.07.13. 15:06
Szinte változatlan kerettel vág neki a 2010–2011-es szezonnak a Debrecen női kézilabdacsapata, amelytől a bajnokságban, a kupában, illetve a Bajnokok Ligájában is jó szereplést várnak a vezetők.

Köstner Vilmos vezetőedző az együttes keddi sajtótájékoztatóján elmondta, ebben a szezonban sem epizódszerepre törekszik a klub, hanem jelentős tényező akar lenni a hazai és a nemzetközi porondon is. A cél, hogy a bajnokságban és a Magyar Kupában is döntőbe jusson a csapat, míg a Bajnokok Ligájában a selejtezőkörből a főtáblára kerüljön.

A hajdúságiaknál az előző idényhez képest két változás történt, mivel Ivana Lovric távozott, Sopronyi Anett pedig visszatért a klubhoz.
   
A hajdúságiaknál az előző idényhez képest két változás történt, mivel Ivana Lovric távozott, Sopronyi Anett pedig visszatért a klubhoz.

Ma tartották Bécsben a női kézilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének sorsolását, melyen a DVSC a dán Vejennel, a lengyel Lublinnal és a szerb RK Zajecsarral került egy csoportba.

 

Legfrissebb hírek

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
6 órája

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

A DVSC bejelentette a Real Madridtól érkező támadó szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.08.26. 18:50

Szűcs Tamás: Ez volt az egyik legjobb meccsem a DVSC-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.26. 10:40

Felkészülés: hiába a jó második félidő, simán nyert Debrecenben a Ferencváros

Kézilabda
2025.08.23. 22:28

A Puskás Akadémia kikapott odahaza a Debrecentől!

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 19:50
Ezek is érdekelhetik