Férfi kézilabda: Michal Holdos balátlövőt öt évre igazolta a Tatabánya

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2010.06.24. 19:53
Címkék
Meglepően hosszú időre, öt évre a Tatabánya-Carbonexbe igazolt az érsekújvári Michal Holdos, akit Jano Róbert menedzser ajánlott a klubnak.

„Egyik nagy álmom valósult meg azzal, hogy nagy múltú, sikeres magyar klubba szerződhettem, amelyben a magas színvonalú bajnoki meccseken és az EHF-kupában tovább fejlődhetek" – mondta a Nemzeti Sportnak a 18 éves, két méter magas bajmóci játékos, aki felső-nyitrai szülővárosának csapatából két éve került a Start Nové Zámky keretébe, s itt az utóbbi évadban már a felnőttek között bizonyíthatott.

Debre Viktor edző szerint a szlovák juniorválogatottban most júliusi pozsonyi korosztályos vb-re készülő Holdos gyors, erőszakosan védekezik és remek a mentalitása. Tatabányán ő lett a harmadik szlovák játékos Michal Melus kapus és Tomás Urban jobbszélső mellett.

Legfrissebb hírek

IFFHS: Haaland nyolcadikként csatlakozott Zsengellér Gyuláékhoz

Foci vb 2026
8 perce

PL: Burnley–Liverpool

Angol labdarúgás
16 perce

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
33 perce

Negyvenhat évesen távozott az angol bokszlegenda

Ökölvívás
1 órája

Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

Atlétika
2 órája

Amerikából jöttem: Super Bowl-visszavágó – visszavágás nélkül? Jön a Chiefs–Eagles! 

Amerikai sportok
2 órája

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
2 órája

Csank János a portugálokról: „Egyáltalán nem tetszettek, elég nagyképűek voltak...”

Magyar válogatott
3 órája
Ezek is érdekelhetik