A csoportelsőség is eldőlhet a világválogatott ellen

Vágólapra másolva!
2010.02.21. 11:13
null
Iváncsik Gergő és társai a Löwen védekezésének is megtalálnák az ellenszerét (Fotó: Czagány Balázs – archív)
A Kielce kikapott Velenjében, ezért a csoportelsőség is eldőlhet vasárnap az MKB Veszprém–RN Löwen találkozón, a férfi BL B-csoportjának rangadóján. Iváncsik Gergő, a magyar csapat balszélsője úgy véli, a veszprémi játékosok kezdik kiheverni a gyenge Európa-bajnoki szereplést, így jókor találkoznak a Mocsai Lajos edző szerint világválogatottnak is beillő német gárdával.


– Mit szól ahhoz, hogy Mocsai Lajos világválogatottról beszél?
– Nagyon erős a Löwen kerete, szent igaz! A szélsői sem gyengék, ám legjobbjai a kapuban állnak, illetve a belső góllövőposztokon szerepelnek. Posztonként legalább ketten vannak, védekezésük majdnem hibátlan.

–Átlőhető a védőfaluk?

–Minden védekezésre van ellenszer, az erőszakos hatos falra is.

–A Löwen támadójátékáról mit gondol?
–A videókon, például a hétközi hamburgi bajnoki vereségének felvételén azt láttuk, hogy csak öt-hat alapmozgást variál, de ezeket nagyon begyakoroltan hajtja végre.

– Hátráltatta valami a Veszprém felkészülését?
– Szerencsére egyre kevesebb a sérültünk, a héten csak Gulyás Péter megfázása okozott gondot. Marko Vujin műtött térde gyorsan gyógyul, az átlövő már velünk edz, persze még nem teljes intenzitással. Lassan kiheverik a szerb és a magyar válogatott játékosok is az Európa-bajnoki leszereplés sokkját, kezd visszatérni a csapat fizikai és lelkiereje, remek őszi formája.

– Mi lehet döntő mozzanat vasárnap?
–A kapusok teljesítménye és összhangja a védőkkel, valamint Karol Bielecki semlegesítése.

Az NS 0-tól 10-ig osztályozta a két csapat kezdőjátékosait, a szubjektív pontozás szerint kis különbséggel ugyan, de nyer az MKB Veszprém a vasárnapi mérkőzésen. Az összehasonlítást megtalálja a vasárnapi Nemzeti Sportban!

 A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MKB VESZPRÉM  7 6 0 1 209–168  12
2. RN Löwen (német)   7 5 2 0 236–204  12
3. Kielce (lengyel)   8 4 1 3 241–230  9
4. Velenje (szlovén)   8 2 1 5 228–244  5
5. Chambéry (francia)   7 1 1 5 173–201  3
6. Bosna (bosnyák)   7 1 1 5 176–216  3
Legfrissebb hírek

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55

Bánhidi Bence: Arra tartogattuk Thulint, hogy az utolsó öt percben megnyerje nekünk a mérkőzést

Kézilabda
2025.09.26. 06:44

Harmadik meccsét is megnyerte a Magdeburg a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.25. 22:28

Férfi kézi BL: Gidsel 13 góllal vezette diadalra a Füchse Berlint

Kézilabda
2025.09.25. 20:31

Mindenkiben frissen él a legutóbbi kiadós PSG-verés emléke

Kézilabda
2025.09.25. 09:26

Férfi kézi BL: a Nantes és a GOG is először nyert

Kézilabda
2025.09.24. 22:23

Döcögős játékkal, de nyert a Veszprém Bukarestben a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.24. 20:23

Rodrigo Corrales: Ezekért a pillanatokért kézilabdázunk!

Kézilabda
2025.09.19. 08:57
Ezek is érdekelhetik