Fogta a kupa fülét az ETO, mégis a Viborghoz került a trófea

Vágólapra másolva!
2009.05.16. 16:11
A Győri Audi ETO KC a dán Viborg ellen bravúrt elérve 26–24-re győzött idegenben a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjének első mérkőzésén Dániában, így bizakodva várhatta a Veszprémben rendezett visszavágót, amelyen öt és fél ezer fanatikus szurkoló segítette őket a hőn áhított siker reményében. Az első félidő a dánok szája íze szerint alakult, 14–10-es előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok, így összesítésben is átvették a vezetést a vendégek. A második félidőben, két perccel a vége előtt 25–23-as dán vezetésnél idegenben szerzett több góllal a Győr kezében volt a BL-trófea, ezután azonban a Viborg megszerezte a számunkra mindent eldöntő találatot. Ha csak néhány kihagyott büntető bement volna… De, mint tudjuk, a sportban nincs értelme a feltételes módnak. A Győr így is minden dicséretet megérdemel az egész idénybeli teljesítményéért, és jövőre, megerősödve, s tanulva a hibákból, ismét megpróbálhat felülni Európa trónjára.
A Győr mindent megtett a végső sikerért, ám ezúttal ez kevésnek bizonyult
Fotó: Czagány Balázs
A Győr mindent megtett a végső sikerért, ám ezúttal ez kevésnek bizonyult
A Győr mindent megtett a végső sikerért, ám ezúttal ez kevésnek bizonyult
Fotó: Czagány Balázs
A Győr mindent megtett a végső sikerért, ám ezúttal ez kevésnek bizonyult

„Mindenki jó teljesítményt vár a csapattól és tőlem is, de a veszprémi visszavágó sokkal nehezebb lesz, mint az aalborgi találkozó volt. A dánok csalódottak voltak, de már csak a győzelemre összpontosítanak. Ismerem őket, nagyon felkészültek és elszántak. Ebben hasonlítanak ránk” – mondta a szombati meccs előtt a dániai találkozó egyik hőse, Pálinger Katalin.

Idegesen kezdték a csapatok a találkozót, Herr Anita hagyta ki a győriek első hétméteresét, de Vérten Orsolya megszerezte a vezetést egy labdaszerzést követően. Ezután fordítottak a dánok, majd Hornyák Ágnes egalizált szintén lerohanásból.

Ezután fej fej mellett haladtak a csapatok, a dánok szerezték meg a legtöbbször a vezetést, de több góllal nem tudtak ellépni tőlünk. Sok volt az elhibázott kihagyott helyzet a Győrnél (újabb kihagyott hetes), de Pálinger is védett hétméterest. Emberelőnyben sem tudott ellépni a Viborg.

NYILATKOZATOK

Konkoly Csaba, az ETO edzője: „Fogtuk a kupa fülét, de aztán kiejtettük a kezünkből a trófeát. Nem védekeztünk elég agresszíven, nem találtuk a távolságot, amikor lehetőségünk volt, akkor meg kihagytuk. Egész héten gyakoroltuk, hogy mínuszból felálljunk, nem sikerült, nem érvényesült az akaratunk.”

Görbicz Anita, a győriek sérült klasszisa: „Hazai pályán szerettünk volna nyerni, szerettem volna ott lenni a pályán és segíteni a lányoknak, jövőre újra megpróbálunk eljutni a döntőbe és győzni. Az elején kicsit görcsös volt a támadójátékunk, de aztán összeállt. Gratulálni kell a lányoknak, hogy eljutottak idáig.”

Kovacsics Anikó, a Győr legjobbja a fináléban: „Nagy eredményt értünk el, de nagyon kevés hiányzott a győzelemhez és ez igencsak bántó. A védekezésünk nem állt össze, és ez sajnos megbosszulta magát. Lehetne rágódni a hibákon, de nincs értelme. Eljutottunk a ziccerekig, ott azonban akadályba ütköztünk, Haraldsen nagyon jól védett.”

További nyilatkozatok itt.
Újabb létszám hátránynál ledolgozta előnyét a Viborg (4–6), majd Vérten szépített. Kovacsics Anikó ismét bátor játékkal okozott gondot a dán védőfalnak, míg Pálinger megtartotta kiváló formáját.

Látszott, komolyan gondolta Jakob Vestergaard, hogy Veszprémben is kiharcolhatják az elsőséget, ugyanis átvették összesítésben a vezetést (5–9), Grit Jurack is megszerezte első átlövésgólját. A dánok több könnyű találatot is lőhettek indításból. A hetesekkel továbbra is hadilábon álltunk, hármat nem tudtunk értékesíteni.

El kell ismerni, Katrine Lunde is remek formában védett a dánoknál, de mi sem lőttünk jól távolról. Nálunk Pálingert Herr Orsolya váltotta a félidő utolsó öt percére. Közben Herr Anita és Kovacsics révén végre bedobtunk két büntetőt is.

Közelebb azonban nem tudtunk kerülni a Viborghoz, 14–10-es dán előny volt a szünetben. Nálunk Pálingeren kívül egyelőre csak Kovacsics és Vérten játszott átlagon felül, míg a vendégeknél Mikkelsen hat, Skov pedig négy gólig jutott az első félidőben. Javulni kellett tehát támadásban.




A második félidő elején sem tudtunk közelebb kerülni, a góljainkra mindig volt válasza a Viborgnak. Sőt 18–12-nél már hattal mentek a vendégek. Felderengni látszott a tavalyi Zvenyigorod elleni rossz emlékű BL-elődöntő-visszavágó, amikor szintén idegenben szerzett előnyről rontotta el a második mérkőzést a Győr.

Egyébként visszaállt Pálinger a második félidőre, de ő sem tudta megállítani a száguldó dánokat. 21–14-nél már hét góllal ment a Viborg, és nem volt világos, ki lenne az a vezéregyéniség, aki hátára venné a csapatot.

Az eredmény alakulásából már látszott, legalább mínusz egyre kellene visszajönnie a Győrnek. Kettős emberelőnyben visszahoztuk a félidei különbséget, majd feljöttünk három gólra is. Ezután Hornyák harmadik kiállítása törte meg a lendületünket, újra néggyel mentek a dánok.

Reklamálásért Konkoly Csaba kapott két percet, ami szomorúbb, hogy Kristine Lunde betörésből rögtön büntetett. Így ötgólosra nőtt a dán előny, majd Althaus is a lelátóra kényszerült. Kovacsics értékesített egy hetest, aztán Mravíková ziccert hibázott.

De a dánok is több helyzetet kihasználatlanul hagytak, majd Herr Anita két büntetőjével feljöttünk 25–23-ra, ezzel pedig BL-győztesnek számított a Győr. Dán időkérés után Nielsen szerzett gólt, az utolsó percen belül azonban büntetőhöz jutottunk. Herr Anita kihagyta a hosszabbítást érő hétméterest. Passzív játék miatt elvették tíz másodperccel a vége előtt a vendégektől a labdát, a mi erőnkből már csak egy időn túli szabaddobásra futotta.

Ha csak egy néhány kihagyott büntető bement volna... De, mint tudjuk, a sportban nincs értelme a feltételes módnak. A Győr így is minden dicséretet megérdemel az egész idénybeli teljesítményéért, és jövőre, megerősödve, s tanulva a hibákból, ismét megpróbálhat felülni Európa trónjára. Mégis van azonban magyar BL-győztes, ugyanis Kovacsicz Mónika a Viborg tagjaként felállhatott a dobogó tetejére.

NŐI KÉZILABDA BL


A CSAPATOK KERETEI
GYŐRI ETO VIBORG
16 Pálinger Katalin 6 Katrine Lunde Haraldsen
12 Herr Orsolya 1 Louise Bager Due
2 Tomori Zsuzsanna
4 Deáki Dóra 2 Rikke Skov
6 Vérten Orsolya 3 Csao Zsaj
7 Katarina Mravíková 4 Grit Jurack
14 Kovacsics Anikó 7 Gitte Aaen
16 Pálinger Katalin 8 Ann Grete Osterballe
17 Hoszú Boglárka 10 Henriette Mikkelsen
18 Horváth Bernadett 11 Lene Lund Nielsen
25 Herr Anita 13 Christina Varzaru
27 Kisfaludy Anett 14 Kristine Lunde
31 Hornyák Ágnes 19 Kovacsicz Mónika
33 Rotis-Nagy Gabriella 21 Ida Björndalen
80 Spiridon Simona 23 Anja Althaus
Vezetőedző: Vezetőedző:
Konkoly Csaba Jakob Vestergaard

JEGYZŐKÖNYV
Gólszerzők: Kovacsics 6 (3), Herr A. 4 (4), Vérten 4, Spiridon 3, Mravíková 3, Tomori 2, Hornyák, ill. Mikkelsen 7, Skov 4, Jurack 4 (2), Lunde 4, Nielsen 3, Althaus, Varzaru, Zsaj, Aaen
Hetesek: 7/13, ill. 2/3
Kiállítások: 8, ill. 16 perc
A Bajnokok Ligáját 60–59-es összesítéssel a dán Viborg nyerte.
---- M ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik