Tóth Tímea: Nem szeretném ezt az esetet tovább részletezni

Vágólapra másolva!
2009.04.15. 08:06
A világhírű osztrák Hypo NÖ csak kis lépést tett húsvétvasárnap a női BL fináléjába jutásért, mert az elődöntő első meccsén csupán 26–25-re nyert a Győri ETO ellen. Hatalmas tehát az esélye a magyar bajnoknak, hogy a visszavágón (április 19-én, vasárnap) kiverje ellenfelét. A Hypo egyik legjobbja most is Tóth Tímea volt, aki sérülten vállalta a küzdelmet, ráadásul a Győr ellen sem úszta meg „sebesülés” nélkül.
Tóth Tímea (balra) lőtte a győztes gólt, mégsem volt túl boldog a mérkőzés után
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Tóth Tímea (balra) lőtte a győztes gólt, mégsem volt túl boldog a mérkőzés után
Tóth Tímea (balra) lőtte a győztes gólt, mégsem volt túl boldog a mérkőzés után
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Tóth Tímea (balra) lőtte a győztes gólt, mégsem volt túl boldog a mérkőzés után

– A győztes gólt ön lőtte, mégsem látszott túl boldognak a csata végén.
– Teljesen mindegy, hogy ki szerzi a győztes találatot, a lényeg, hogy a csapat nyert. Persze az egygólosnál nagyobb előnyről álmodtunk, de most ennyi sikerült. A világ legjobbjai közé tartozó győriek ellen nem reméltünk hatalmas különbségű sikert, de benne volt a meccsben, hogy négy-öt góllal győzzünk.

– Fájós kézzel készült a Győr elleni elődöntőre, aztán ezen a találkozón is megsérült. Válogatottbeli társával, Görbicz Anitával ütközött.
– Még a Viborg elleni BL-találkozónkon meghúzódott egy ínszalag a lövő kezem könyökében. Görbiczcel az ütközés? Nem szeretném ezt az esetet részletezni, a videofelvétel önmagáért beszél. Támadtunk, lőni akartam, felugrottam s valóban összeakadtunk. Én a földön maradtam. Görbicz a meccs után elnézést kért.

– A bírók ön ellen ítéltek.
– Támadószabálytalanságnak látták az esetet. Rosszul döntöttek, de lelkük rajta… Nekem nagyon fájt az arcom, orvosunk és gyúrónk letámogatott, majd ápolt. A második félidőben visszatérhettem a pályára. Ennél több szót ez nem érdemel.

– A második játékrészben feljött a Győr, kétszer is vezetett. Elfáradt a Hypo?
– Beosztottuk az erőnket, de az elején tényleg nagyon erős tempót diktáltunk. Hibáink ellenére is többször vezettünk négy góllal, a különbséget azonban a szünet után nem tudtuk növelni.

– Miért?
– Mert remek együttessel álltunk szemben. Tudtuk, hogy kiélezett csata vár ránk, ismertük a Győr taktikai variációit, mégis nehezen törtük fel a védelmét, s nem mindig tudtuk megállítani átlövőit és szélsőit. A legfőbb okot mégis önmagunkban kell keresnünk. Túl sok pontatlan passzal, védekezési hibával játszottunk, ezzel kedveztünk az ETO-nak.

A TELJES CIKKET – AMELYBŐL KIDERÜL, HOGY TÓTH TÍMEA SZERINT MI LEHET A NYERŐ TAKTIKA GYŐRBEN – A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN OLVASHATJA.

Hypo-beadvány Görbicz ellen

A Hypo honlapján a Győr elleni beszámolóban megemlítik, hogy a südstadtiak nem mentek el szó nélkül Tóth Tímea és Görbicz Anita ütközése mellett.
„A klub az európai szövetséghez fordult, hogy a Tóth Tímeát ért durva szabálytalanság kapcsán is felhívja a figyelmet a játékvezetők súlyos, utólag szinte korrigálhatatlan tévedéseire – mondta Németh András, a Hypo edzője. – Úgy tudom, ennél többről nem lehet szó. Hogy a bíróknak piros lapot kellett volna adniuk a szerintünk szabálytalankodónak? Ők Tóthot látták vétkesnek. Akkor miről beszélünk? Elküldtük a mérkőzés videofelvételét az EHF-nek, de csak az eset bírói tanulságainak levonására.”
Görbicz Anita higgadtan, de határozottan kommentálta a Nemzeti Sportnak a történteket.
„Nem foglalkozom ezzel az esettel, mert nem szabálytalankodtam szándékosan – mondta. – Azt viszont kikérem magamnak, hogy szándékossággal gyanúsítsanak. Egy-egy keményebb ütközés benne van a mind erőszakosabb játékban, én is gyakran találkozom igen agresszív védőkkel. Nem engedem, hogy lélektani hadviseléssel eltereljék a figyelmemet, készülök a vasárnapi visszavágóra és a győzelmünkre.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik