Szamoránsky Piroska a két héttel ezelőtti szóbeli megállapodás után immár hivatalosan is a Buducsnoszt Podgorica játékosa lett. A Ferencvárost elhagyó beállós – aki két évre írt alá – megszerzése mellett még egy jó hír érkezett a Podgorica szurkolói számára, ugyanis Katarina Bulatovics 2012-ig meghosszabbította szerződését.

Fotó: EHF
Szamoránsky Piroska zöld-fehér után kék-fehérben játszik majd az ősztől

Fotó: EHF
Szamoránsky Piroska zöld-fehér után kék-fehérben játszik majd az ősztől
A klubcsere azóta hivatalossá vált, a montenegrói klub első nyári szerzeményeként mutatták be a magyar beállóst, aki két évre kötelezte el magát új egyesületénél. A pályafutását Győrben kezdő, majd a Fradiban négy idényt lehúzó Szamoránskyval háromtagúra bővül a Podgorica magyar kontingense, mivel a csapat vezetőedzője nem más, mint Zsiga Gyula, és Kindl Gabriella is a kék-fehér klubot erősíti.
MINDENT A KÉZILABDÁRÓL
Szamoránskynak nem lesz idegen Zsiga Gyula munkamódszere, mivel a Ferencvárosban már volt edzője korábban. A válogatottban 2006 áprilisában debütált a most 22 éves játékos, és 61 gólt lőtt eddigi 123 válogatottbeli fellépésén.
Nem az ő érkezése az egyetlen jó hír a montenegrói csapat szurkolói számára, ugyanis Katarina Bulatovics, a csapat egyik legnagyobb értéke 2012-ig szerződést hosszabbított.
„Meg akarjuk tartani legjobb játékosainkat, és szerződést hosszabbítani velük. Ugyanakkor nem szeretnénk senkit sem akarata ellenére idekötni, csak azokra az emberekre számítunk, akik magukénak érzik a klubot” – mondta Boskovics, aki azt is elárulta, hogy nagyon elégedettek Zsiga Gyula munkájával, így a magyar szakember még legalább egy évig marad a Buducsnoszt kispadján.
Legfrissebb hírek

Könnyedén nyert a Buducsnoszt ellen a Győr
Kézilabda
2025.09.27. 19:31
Ezek is érdekelhetik