Újabb botrány: a románok is megpróbálták „megvenni” a bírókat?

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.03.17. 13:47
Címkék
Újabb vesztegetési botrány az európai kézilabdaéletben: ezúttal a dán Martin Gjeding, Mads Hansen bírópáros közölte, hogy a tavaly júniusi Románia–Montenegró férfivilágbajnoki selejtező visszavágója előtt a hazaiak 30 ezer eurót kínáltak fel nekik egy kofferben, hogy támogassák őket. A játékvezetők ezt jelezték az európai szövetségnek (EHF), amely – állításuk szerint – nem vizsgálta ki az esetet.
Gjeding és Hansen állítása szerint az EHF nem vizsgálta ki az ügyet, pedig ők jelentették a megvesztegetési kísérletet
Gjeding és Hansen állítása szerint az EHF nem vizsgálta ki az ügyet, pedig ők jelentették a megvesztegetési kísérletet
Gjeding és Hansen állítása szerint az EHF nem vizsgálta ki az ügyet, pedig ők jelentették a megvesztegetési kísérletet
Gjeding és Hansen állítása szerint az EHF nem vizsgálta ki az ügyet, pedig ők jelentették a megvesztegetési kísérletet

Az EHF ugyanakkor hétfőn éppen arra hivatkozva nem kezdett nyomozást a 2006-os férfi KEK-döntő bundagyanújával kapcsolatban, hogy nem volt róla tudomása. A három évvel ezelőtti KEK-finálé kapcsán csalással gyanúsítanak két német bírót, akik állítólag pénzt fogadtak el annak elősegítésére, hogy az orosz Csehovszki Medvegyi nyerjen a spanyol Valladolid ellen.

Frank Lemménél és Bernd Ullrichnál a visszavágó másnapján, Oroszországból való kiutazásukkor a határőrök 50 ezer dollár készpénzt találtak egyikük táskájába rejtve. A játékvezetők elismerték, hogy az összecsapás előtt a házigazdák megkérték őket, döntéseikkel fordítsák az oroszok javára a találkozót, ám tagadják, hogy ezt megtették, illetve hogy pénzt fogadtak volna el.

Az EHF vasárnap úgy határozott, hogy mindkét játékvezető licencét határozatlan időre felfüggeszti, és ugyanezt tette rendkívüli ülése után a Német Kézilabda-szövetség is.

Az európai kézilabdaélettel összefüggésben az elmúlt hónap legvégén egy másik bundagyanús eset látott napvilágot, a 2007-es Bajnokok Ligája német házidöntője kapcsán. A feltételezés szerint a THW Kiel a Miroslaw Baum, Marek Goralczyk lengyel bírópárost „vette meg" a Flensburg-Handewitt elleni párharc visszavágója előtt.

Erről az esetről már el is készült az első szakértői jelentés, amely megállapítja, hogy a játékvezetők a szabályokkal összhangban ítélkeztek. Az EHF a nemzetközi szövetség (IHF) bíróbizottságának tagját, a svájci Roland Bürgit kérte fel a mérkőzés elemzésére, aki közölte, „a játék egyetlen pillanatában sem történt részrehajlás".

Az elemzés megállapításait tartalmazó közleményében az EHF utal arra, hogy „bár több olyan helyzet is adódott, amelyben a bírók kedvezhettek volna a hazai klubnak, ezt nem tették meg".

Az európai szövetség egyúttal jelezte, hogy a friss megállapítások összhangban állnak azokkal, melyeket a mérkőzés technikai delegáltja, a spanyol Jesus Guerrero fogalmazott meg.

A találkozót az EHF szándéka szerint hamarosan egy külső szakértő is elemezni fogja.
Legfrissebb hírek

Futsal Eb-pótselejtező: minden magyar egészséges, de Rutai és Szalmás nem játszhat

Magyar válogatott
2025.09.17. 17:00

Futsal: Hadnagy István szerint taktikailag és fizikailag is jó a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.09.15. 12:18

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
2025.09.14. 12:12

Felajánlotta lemondását a román szövetségi kapitány

Foci vb 2026
2025.09.10. 18:46

Férfi kosárlabda, vb-előselejtező: a románok továbbjutottak a mieink csoportjából

Kosárlabda
2025.08.13. 20:47

Sokáig szoros volt, a vége sima lett: a férfi kosárválogatott kikapott Romániától

Kosárlabda
2025.08.06. 19:55

Négygólos győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a vb-n a férfi pólóválogatott

Vizes vb 2025
2025.07.18. 12:52

Újabb románverés után a női röpi Arany-El döntőjében a magyar válogatott

Röplabda
2025.06.28. 18:24
Ezek is érdekelhetik