Cozma-ügy: N. Győzőt három súlyos bűntett elkövetésével gyanúsítják

Vágólapra másolva!
2009.02.24. 19:21
A Cozma-gyilkosság egyik gyanúsítottjaként, az Ausztriában elfogott és szombaton a magyar nyomozóknak átadott N. Győző budapesti lakost társtettesként elkövetett emberöléssel, életveszélyt okozó testi sértéssel és maradandó sérülést okozó testi sértés bűntettével gyanúsítják; erről a Veszprém megyei napilap, a Napló keddi online kiadásának nyilatkozott N. Győző ügyvédje.
Mester Csaba ügyvéd szerint védence elismerte azt, hogy a Patrióta bár diszkójában „közötte és Marian Cozma között robbant ki a verekedés. A budapesti férfi azonban a dulakodás során elesett, és a további verekedésben már nem vett részt”. Az ügyvéd a Napló online kiadásának elmondta, védence azt sem tagadja, hogy fejbe rúgott egy személyt, de Marian Cozmát már megölték, amikor ő felért az utcára a diszkóból. A hírportál azt közölte, hogy a „védő szerint a rendőrségi taktika része az, hogy mindenkit társtettesként elkövetett emberöléssel gyanúsítanak meg”. „Az események egyáltalán nem annyira világosak, mint ahogy azt a média leírja” – nyilatkozta az ügyvéd. Nem elképzelhetetlen, hogy az Ausztriában elfogott másik gyanúsított, R. Sándor védelmét Magyar György látja majd el. A lap hírportálja érdeklődésére az ügyvéd annyit közölt, hogy kedden Veszprémben tárgyalt, s „utána dönt arról, hogy vállalja-e a gyanúsított védelmét”. A Napló online közli azt is, hogy a gyilkosságot megelőzően a Patrióta bárban tartózkodott egy bírónő is (ő a bűncselekmények elkövetése előtt már távozott), aki február 16-án vallomást tett.
Legfrissebb hírek

Kézi BL: így tisztelegtek Marian Cozma emléke előtt a Veszprém szurkolói

Kézilabda
2022.09.28. 21:13

Férfi kézi – Vilovszkinak a felesége segített feldolgozni a tragédiát

NSO Tv Csapatsportok
2020.09.10. 12:41

Férfi kézi: Vilovszkinak a felesége segített feldolgozni a tragédiát

Kézilabda
2020.09.10. 12:41

Férfi kézi: a szegedi szurkolók is megemlékeztek Cozmáról – kép

Kézilabda
2019.02.10. 15:02

Gyász: a tíz éve meggyilkolt Marian Cozmára emlékeztek

Kézilabda
2019.02.08. 20:23

Férfi kézi: halálának 10. évfordulóján megemlékezés Marian Cozmáról

Kézilabda
2019.02.08. 09:02

Cozma-gyilkosság: „Lehetséges, hogy megvásárolta a szabadságát”

Kézilabda
2018.07.26. 14:09

Cozma-gyilkosság: négy évvel korábban szabadult az egyik vádlott

Kézilabda
2018.07.25. 13:00
Ezek is érdekelhetik