Kézi BL: így tisztelegtek Marian Cozma emléke előtt a Veszprém szurkolói

Egyperces néma felállással emlékeztek Marian Cozmára (Fotó: Pesthy Márton/Veszprém megyei napló)
A Telekom Veszprém a Dinamo Bucuresti-et fogadta a kézilabda Bajnokok Ligája 3. fordulójában. Az első félidőt követően a vendég románok vezettek, de a végére megfordította az állást a magyar együttes, a találkozó így 33–30-as Veszprém-győzelemmel zárult. A mérkőzés 8. percében egyperces néma csenddel emlékeztek a 2009-ben meggyilkolt Marian Cozmára, aki mindkét csapatban játszott.
Marian Cozma pályafutását a Dinamo Bucuresti-ben kezdte, majd 2006-ban onnan szerződött Veszprémbe, ahol haláláig játszott.
A szerdai mérkőzésen tiszteletére a 8. percben az egész aréna elhallgatott, egyperces néma csenddel emlékeztek a román és magyar bajnokságot és kupát is elhódító kézilabdázóra. A találkozón édesapja, Petre Cozma is jelen volt.
A Veszprém szurkolói csoportja továbbá azt kérte az együttes drukkereitől, hogy a mérkőzés lefújása után, gyülekezzenek Marian Cozma szobránál, ahol megemlékezést tartanak a két gárda edzője és Petre Cozma részvételével.
Legfrissebb hírek

Őrzi hibátlan mérlegét a Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben
Kézilabda
2025.10.16. 22:28
Ezek is érdekelhetik