EHF-kupa: szépen akar búcsúzni a Debrecen a nyolcaddöntőben

Vágólapra másolva!
2009.02.21. 11:08
Címkék
Az idegenbeli 35–24-es vereség után a továbbjutásra esélytelenül lép pályára a DKSE-Airport Debrecen együttese a szlovén RK Gorenje Velenje elleni visszavágón. A debreceniek célja a tisztes búcsú a szombaton 17 órakor kezdődő mérkőzésen. A DKSE a héten nem lépett pályára, így minden erejével az EHF-kupa nyolcaddöntőjének második meccsére készülhetett.
„Egész héten a visszavágóra tudtunk készülni, alaposan elemeztük az első mérkőzést, sokat videóztunk, láttuk magunkat, láttuk az ellenfelünket – mondta a visszavágó előtt Kovács Mihály, a debreceniek vezetőedzője. – Dőreség lenne a továbbjutási esélyekről álmodozni, de igenis le kell győznünk hazai pályán a Velenjét.”„Azt szeretném, hogy úgy kézilabdázzanak a fiúk, ahogy én várom tőlük. Ellenfelünk nagyon gyors kézilabdát játszik, agresszív, jó játékosokból áll, de továbbra is azt mondom, hogy nem Veszprém vagy Szeged szintű csapat. Szlovéniában keveset szabálytalankodtunk, az első félidőben mindössze négy faultunk volt, s ez roppant kevés. Önfeláldozóan, nagyobb becsvággyal kell játszanunk, s akkor meglehet a győzelem!”A szlovén csapat pénteken megérkezett Debrecenbe, s bár tetemes előnnyel kezdheti az EHF-kupa-nyolcaddöntő visszavágóját, játékosai mégsem felhőtlenül boldogok, hiszen a hétközi bajnoki meccsükön váratlan, 35–33-as vereséget szenvedtek a Prevent együttesétől, méghozzá hazai környezetben. A DKSE ellenfele a második félidőben nyolcgólos hátrányt dolgozott le, de hiába kezdte döntetlenről az utolsó öt percet, végül kikapott.
Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
5 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
6 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
6 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
6 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
6 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik