Cozma-ügy: pénteken adják át az osztrákok Raffaelt és Némethet

Vágólapra másolva!
2009.02.18. 15:42
Pénteken adják át az osztrák hatóságok a veszprémi Cozma-gyilkosság két gyanúsítottját, Raffael Sándort és Németh Győzőt a magyar nyomozóknak – tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
Váradi Piroska arról nem nyilatkozott, hogy melyik határátkelőnél és hány órakor adják át a két fogva tartott személyt a veszprémi nyomozóknak. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy Raffael Sándort és Németh Győzőt, a február 8-án, vasárnap hajnalban Veszprémben elkövetett gyilkosság és súlyos testi sértések két gyanúsítottját aznap Ausztriában, az A2-es autópályán fogták el az osztrák rendőrök. Raffael és Németh a múlt héten a grazi bíróságon beleegyező nyilatkozatot tett arra vonatkozóan, hogy kiadatásukat gyorsított eljárásban foganatosítsák. Bűntársukat, Sztojka Ivánt – aki csütörtökön éjszaka önként jelentkezett a veszprémi rendőrségen – már harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. Hétfőn elfogták a fővárosban a bűnügy negyedik gyanúsítottját is, a 32 éves budapesti P. Gábort. A veszprémi Patrióta bárban (nevezik Skorpió bárnak is) február 8-án hajnalban egy nagyobb társaság szóváltásba keveredett az MKB Veszprém ott szórakozó kézilabdázóival, majd a kirobbant veszekedés során meggyilkolták Marian Cozmát, a sportklub és a román válogatott tagját. A rendőrség szerint a tanúvallomások egyértelműen azt igazolják, hogy Raffael szúrta le Cozmát. A bűncselekményben a sporttársuk segítségére siető Ivan Pesic, a klub kapusa, horvát válogatott életveszélyes sérülést szenvedett (egyik veséjét el kellett távolítani), Zsarko Sesum veszprémi irányító játékos, szerb válogatott pedig súlyos arc- és szemsérülésekkel került kórházba. Utóbbi kedden már elhagyhatta a kórházat.
Legfrissebb hírek

Kézi BL: így tisztelegtek Marian Cozma emléke előtt a Veszprém szurkolói

Kézilabda
2022.09.28. 21:13

Férfi kézi – Vilovszkinak a felesége segített feldolgozni a tragédiát

NSO Tv Csapatsportok
2020.09.10. 12:41

Férfi kézi: Vilovszkinak a felesége segített feldolgozni a tragédiát

Kézilabda
2020.09.10. 12:41

Férfi kézi: a szegedi szurkolók is megemlékeztek Cozmáról – kép

Kézilabda
2019.02.10. 15:02

Gyász: a tíz éve meggyilkolt Marian Cozmára emlékeztek

Kézilabda
2019.02.08. 20:23

Férfi kézi: halálának 10. évfordulóján megemlékezés Marian Cozmáról

Kézilabda
2019.02.08. 09:02

Cozma-gyilkosság: „Lehetséges, hogy megvásárolta a szabadságát”

Kézilabda
2018.07.26. 14:09

Cozma-gyilkosság: négy évvel korábban szabadult az egyik vádlott

Kézilabda
2018.07.25. 13:00
Ezek is érdekelhetik