Gál Gyula és az Iváncsik testvérek is ott lesznek Veszprémben

Vágólapra másolva!
2008.12.16. 17:05
Címkék
A szurkolók által leadott több ezer voks alapján összeállt a december 30-i Budapest Bank Kézilabdagála férfi közönségválogatottja, amely Hajdu János vezetésével a szerb nemzeti csapat ellen lép pályára az előszilveszteri show-n.
Gál Gyula hát mögötti lövést is ígér a gálára
Gál Gyula hát mögötti lövést is ígér a gálára
Gál Gyula hát mögötti lövést is ígér a gálára
Gál Gyula hát mögötti lövést is ígér a gálára
A posztonként négy-négy jelölt közül kettő-kettő került be az együttesbe, és úgy tűnik, a szurkolók egy húron pendülnek Hajdu Jánossal, mivel a közönségcsapat a magyar válogatott oszlopos tagjaiból áll össze.

Fazekas Nándor először vehet részt az évzáró eseményen, hiszen az elmúlt négy esztendőben a Bundesliga sűrű év végi programja megakadályozta a gálázásban, ezúttal azonban a kiváló kapusnak Veszprémben a helye.

A jobbszélsők között a veszprémiek, azaz Iváncsik Tamás és Gulyás Péter, a jobbátlövők között viszont az idegenlégiósok, Nagy László és Mocsai Tamás kerültek be a csapatba. A mókamester Gál Gyula biztos tagnak számít, Zubai Szabolccsal egyetemben.

„Mostanában több helyütt is hallhatják tőlem a szurkolók, hogy legyen a nevem mától Gála Gyula. Ez csak félig vicc, hiszen az év végi show-n valóban mindent meg fogok tenni a publikum szórakoztatásáért, így nem maradhat el természetesen a védjegyem, azaz a hát mögötti lövés sem. Remélem, a szerb kapuba is betalálok” – mondta a Veszprém kiváló beállója.

Ilyés Ferenc és Putics Barna könnyen lehet, hogy a nyáron egymást váltják a veszprémi klub balátlövőposztján (előbbi Lemgóba igazolt, míg az utóbbi jelenleg Barcelonában játszik, de a nyártól alighanem ismét számít rá kölcsönadó gazdája), december 30-án azonban mindketten a közönségválogatottban lépnek pályára. Csakúgy, mint Iváncsik Gergő és Törő Szabolcs, akik a balszélsők versenyét nyerték meg, így velük is számolhat Hajdu János edző.

A legtöbb szavazatot kapó öt jelölt (az Iváncsik testvérek, Fazekas Nándor, Gál Gyula és Nagy László), valamint a korábbi voksoláson legjobban szereplő öt női játékos (Görbicz Anita, Pálinger Katalin, Szamoránsky Piroska, Szűcs Gabriella és Vérten Orsolya) újabb voksolásban vesz részt, hiszen ők tízen indulnak az „Év kézilabdázója – közönségdíj” címért, amelyre a kézi.hu oldalon lehet szavazni, egészen december 30-ig. Hogy a szurkolók kit tartottak a legjobb magyar kézilabdázónak 2008-ban, a Budapest Bank Kézilabdagálán kiderül.

A sportág év végi ünnepére már a belépők több mint a fele gazdára talált, így érdemes igyekeznie annak, aki a helyszínen szeretné élvezni a nem mindennapi sztárparádét. Jegyek kaphatók a helyszínen, valamint országszerte több jegyirodában. Az eseményről további részletek találhatók a kézi.hu honlapon.
Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 21. rész: Hosszú Katinka

Úszás
16 perce

„Azt szeretné, hogy feladjam?” – Medvegyev zaklatottan búcsúzott a pekingi tenisztornától

Tenisz
25 perce

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
36 perce

A szerb női válogatottak munkáját koordinálja az előző idény végén visszavonuló Andrea Lekics – hivatalos

Kézilabda
38 perce

Végső nyugalomra helyezték Nagy Tibort

Labdarúgó NB I
45 perce

A válogatott szünet után vasárnapi játéknapon rendezik meg az Újpest–FTC derbit

Labdarúgó NB I
49 perce

Férfi kosárlabda: ősszel és tavasszal is Szombathelyen szerepel a magyar válogatott vb-selejtezőn

Kosárlabda
59 perce

Nem érte meg az októbert Gerliczki Máté Kisvárdán, a 8. forduló után megköszönték a munkáját

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik