Románia könnyedén győzött Franciaország ellen és továbbjutott

Vágólapra másolva!
2008.12.05. 19:51
Címkék
A női kézilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott csoportjában, az A-csoportban Románia Franciaországgal találkozott a 2. forduló első meccsén. A franciák az első 20 percben még tartani tudták a lépést a románokkal, sőt többnyire vezettek is, de ezt követően Radu Voina csapata váltani tudott védekezésben, átvette a játék irányítását és fokozatosan felőrölte ellenfelét. A vége: Románia–Franciaország 30–25.
Román ünneplés a franciák elleni győzelem után
Fotó: Reuters
Román ünneplés a franciák elleni győzelem után
Román ünneplés a franciák elleni győzelem után
Fotó: Reuters
Román ünneplés a franciák elleni győzelem után

MAGYARORSZÁGON JÁTSZÓ LÉGIÓSOK A 2. FORDULÓBAN

A Debrecen román légiósa, Daniela Crap hat perc alatt nem szerzett gólt Franciaország ellen, egy lövés fűződött a nevéhez.Szladana Djerics kivette a részét a németek megszorongatásából (a vége 32–31 lett a germánoknak), a Fehérép-Alcoa szerb kézilabdázónője valamivel több mint 20 percet töltött a pályán, és 13 lövésből négyet ártalmatlanított (31%). A Dunaferrben szereplő Sanela Knezovicnak csak 13 jutott a macedónoktól elszenvedett 31–29-es vereség során, a horvát kapus 9 kapujára érkező lövésből egyet védett (11%), azaz mondhatjuk, hogy ez nem az ő napja volt.
Mindkét délszláv kapusnál több lehetőséget kapott viszont Alena Abramovics (ASA-Hódmezővásárhelyi NKC), a fehérorosz kézilabdázónő 26 százalékkal védett az oroszoktól 29–25-re elveszített meccsen (38 lövés/10 védés).
A Franciaország–Románia mérkőzés első húsz percében egyik csapat sem tudott jelentős előnyre szert tenni és jobbára a franciák vezettek. A magyar válogatottat az 1. fordulóban 27–21-re legyőző románok a 20. percben szerezték meg először a vezetést Christina Neagu harmadik gólja után.

Ezt követően Radu Voina válogatottja egy nagyon szoros védekezésre váltott, aminek köszönhetően a románok több gólt is szereztek indításból és előbb három góllal elhúztak, majd az utolsó percben Ramona Maier kihasználta a rosszul kimozduló francia kapus hibáját, így a szünetben 17–13-ra vezetett Románia.

A második félidőben semmit sem változott a játék képe. A románok még emberhátrányból is gólt lőttek, így a 38. percben már egyaránt hat gólnál jutó Ardean-Elisei, Neagu páros vezetésével 22–14-re vezettek (Eliseit a lefújás után a meccs legjobbjának is megválasztották).

Ezt követően pedig már csak az volt a kérdés, hogy mekkora különbséggel nyernek a románok. Maierék a hajrában kiengedtek, de így is öt góllal, 30–25-re győztek.

Románia ezzel a sikerrel már biztosan továbbjut az A-csoportból. Magyarország ugyanebben a kvartettben 20.15 órától Dániával játszik.

A B-csoportban Spanyolország 29–24-re legyőzte Portugáliát, úgy hogy a félidőben egy góllal még a portugálok vezettek. Ez az eredmény egyben azt is jelenti, hogy Portugália már biztosan nem juthat tovább.

A csoport másik mérkőzésén 19.15 órától Ukrajna Norvégiával játszik.

NŐI KÉZILABDA EB

A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Románia–Franciaország 30–25 (17–13)
G: Elisei 8 (4), Neagu 7, Fiera 4, Maier 3, Amariei, Manea 2-2, Lecusanu 1 (1), Balint, Birsan, Soit 1-1, ill. Dembele, Limal 4-4, Baudouin 3 (2), Spincer 2 (2), Kamto, Lacrabere, Piejos, Tervel 2-2, Ayglon, Pineau 1-1

AZ ÁLLÁS
1. Románia 2 2 57–46 +11 4
2. Dánia 1 1 24–23 +1 2
3. Franciaország 2 2 48–54 –6 0
4. MAGYARORSZÁG 1 1 21–27 –6 0
Legfrissebb hírek

Fociláz a Puskás Arénánál – fergeteges sikert hozott a Nemzeti Sportügynökség ifjúsági tornája

Minden más foci
2 órája

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
4 órája

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
4 órája

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
4 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
5 órája

Alapos verést kapott a Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
5 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
5 órája

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik