A Dunaferr egyenlített az elődöntőben a Pick Szeged ellen

Vágólapra másolva!
2008.04.03. 21:09
A nyolcgólos Grebenár Gábor vezérletével megnyerte az elődöntő második mérkőzését a Dunaferr a Pick Szeged ellen. Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása így 1-1-re áll.
Grebenár (jobbra) és Andjelkovics párharcában ezúttal az előbbi volt a jobb
Fotó: Mirkó István (archív)
Grebenár (jobbra) és Andjelkovics párharcában ezúttal az előbbi volt a jobb
Grebenár (jobbra) és Andjelkovics párharcában ezúttal az előbbi volt a jobb
Fotó: Mirkó István (archív)
Grebenár (jobbra) és Andjelkovics párharcában ezúttal az előbbi volt a jobb

Az elődöntő első meccsét a Szeged 25-20-ra megnyerte hazai pályán, és jó játékkal idegenben tovább növelhette volna összetettbeli előnyét a bajnokcsapat.

Jól is kezdtek a szegediek, és az első félidőben szinte végig vezettek 1-2-góllal. Ez az előny megmaradt a szünetre is (14:16).

A hazaiaknál remekül játszott Törő Szabolcs, aki hét gólt szerzett az első harminc perc folyamán. Érdekesség, hogy ebben a periódusban a Dunaferrből csak hárman tudtak a kapuba találni: Törő mellett Grebenár és Nagy Kornél volt eredményes.

A szünet után aztán a többiek is feljavultak a hazai csapatban és így felzárkózott a Dunaferr, majd a vezetést is átvette.

A Szegednél jött a kapuba Puljezevics, de ez sem segített. A hazaiak két gólt megtartottak előnyükből és végül 29:27-re győztek.

Jelenleg 1-1-re áll az elődöntő. Folytatás április 12-én, Szegeden.

KÉZILABDA NB I, FÉRFIAK

ELŐDÖNTŐ
Dunaferr-Pick Szeged 29-27 (14-16)
Dunaújváros 1500 néző. Vezette: Bonifert, Oláh.
Dunaferr: Mikler- Miss 3, Zubai Sz 1, Kemény, Rosta, Nagy 5, TÖRÕ 9/7. Csere: Stochl (kapus), GREBENÁR 8, Tóth. Zubai G 2, Sándor 1. Edző: Kolics János.
Pick Szeged: Marjanac - Ghionea 2, KRIVOKAPICS 10/3, Andjelkovics 3, Djurkovics, PETREA 6, Zvizej 3/1. Csere: Puljezevics (kapus) Osmajics 3, Herbert, Bajusz, Bendó. Edző: Valadan Matics.
Kiállítások: 16 ill. 10 perc. Hétméteresek: 8/7 ill. 5/4.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik