Zácsik Szandra remek játékával győzött a bajnoki címvédő

Vágólapra másolva!
2007.09.29. 18:04
Hatalmas iramú, közönségszórakoztató rangadót játszott a bajnok FTC és a DVSC, amelyen a kevesebbet hibázó vendéglátók szerezték meg a két pontot. A mérkőzés végeredménye 33-29 lett.
Zácsik Szandra (balra) kilenc gólt szerzett
Zácsik Szandra (balra) kilenc gólt szerzett
Zácsik Szandra (balra) kilenc gólt szerzett
Zácsik Szandra (balra) kilenc gólt szerzett
Zácsik Szandra (balra) kilenc gólt szerzett
Zácsik Szandra (balra) kilenc gólt szerzett

Már az első percekben látszott, hogy a csapatok nagyon komolyan veszik a mérkőzést, hiszen pillanatnyi teketóriázás nélkül egymásnak estek. Igaz, a nagy rohanásba rengeteg hiba csúszott, és a kezdeti kapkodásból a Fradi jött ki jobban, Zsiga Gyula csapata három góllal meglépett (4–1).

Kíméletlenül tüzelt a zöld-fehérek ifjú tehetsége, Zácsik Szandra, míg debreceni oldalról a balszélső Nagy Ivett tartotta a lépést. Az első félidő derekán úgy tűnt, meglépnek a vendéglátók, ám hiába vezettek 11–7-re, a DVSC kapaszkodott, s egyenlített.

Szünetig fej fej mellett haladtak a felek, s a folytatásban azonban a bajnok FTC kapta el jobban a fonalat, s újra meglépett négy góllal. A Loki ugyan küzdött becsülettel, de a vendégek védekezése sokszor szellős volt, s a kulcsmomentumokban lerohanásaikat is elrontották a hajdúságiak, így tetemesnek mondható előnnyel kezdte a hajrát a Fradi.

A végjátékban hiába parádézott a válogatott átlövő Szűcs Gabriella, góljaival csak felzárkózni tudott a debreceni csapat, a zöld-fehérek magabiztosan nyerték meg a remek színvonalú rangadót.

NŐI KÉZILABDA NB I

BUDAPEST BANK-FTC - DVSC-AQUATICUM 33–29 (15–14)
A mérkőzés osztályzata: 4
Kőbányai út, 1100 néző. V: Bonifert, Oláh
FTC
HARIS - Kovacsicz 1, SOÓS 4, Szucsánszki 5 (1), UHRAKOVÁ 4, ZÁCSIK 9, Juhász G. 5 (3)
Csere: SZAMORÁNSKY P. 5, Kocsis, Szamoránsky A., Ilyés
DVSC
VOROZSCOVA - Micsics, LATAKAITÉ 6, Nikolics, SZŰCS G. 10, Orbán 3, Nagy I. 4
Csere: Triffa, Kiss É. (kapusok), Benyáts 4 (4), Szabó V. 1, Stuparicová 1, Csáki
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 4/4
Az eredmény alakulása. 6. p.: 4–1. 10. p.: 7–6. 15. p.: 11–7. 20. p.: 11–11. 39. p.: 20–16. 45. p.: 22–20. 54. p.: 28–23
Legfrissebb hírek

Felkészülés: hiába a jó második félidő, simán nyert Debrecenben a Ferencváros

Kézilabda
8 órája

A Puskás Akadémia kikapott odahaza a Debrecentől!

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 19:50

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 14:52

Szolnoki Roland: Óriási motiváció volt és van is bennem

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 13:39

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 06:39

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 17:25

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 10:16
Ezek is érdekelhetik