Az ötödik meccsen feltették az i-re a pontot a csongrádiak

SÜLI JÓZSEFSÜLI JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2007.05.09. 20:02
Csak az ötödik mérkőzésen tudta eldönteni a Budapest Bank férfi kézilabda liga elődöntőjét a Pick Szeged. A Dunaferr még tegnap is méltó ellenfele tudott lenni a Tisza-partiaknak. Ygy nem tört meg a sorozat, miszerint a vendégek még egyszer sem nyertek Szegeden.
Ilyés Ferenc hét góllal járult hozzá a sikerhez
Ilyés Ferenc hét góllal járult hozzá a sikerhez
Ilyés Ferenc hét góllal járult hozzá a sikerhez
Ilyés Ferenc hét góllal járult hozzá a sikerhez
Nagyon nehezen akart megszületni az első gól, pedig Bajusz büntetőt is lőhetett, azonban Stochl védte a lövést.

A drukkerek azonban nem hagyták, hogy elkeseredjenek a szegedi kézilabdások, hiszen változatlan lelkesedéssel űzték kedvenceiket. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen Császár góljára Mezei és Krivokapics háromszor válaszolt. Sokkal acélosabb volt a Pick védelme, mint a vendégeké. Imre Vilmos szokásához híven már a mérkőzés elején, a 13. percben időt kért: Rosta mellé Nagyot is beállóba küldte - hátha zavart tud keleteni a hazai védelemben.

Puljezevics parádézott, Mezei pedig akkora kavart csinált az újvárosi védelemben, hogy csak ruhaszaggatással tudták megállítani. A két szegedi szélső a mérkőzés elején nem találta a ritmust, hiszen Vadkerti és Berta is tiszta helyzetekben hibázott. A 16. percben ismét kialakult az az ötgólos (11-6) távolság, s mint ahogyan Dunaújvárosban most is megkezdte a felzárkózást Imre Vilmos együttese. Vladan Matics edző 11-9-én a 24. percben időt is kért.

A 30. percben a támadó Kukuckát Bajusz lerántotta, a vendégek irányítója azonnal elégtételt vett, s belerúgott a hazai bal átlövőbe. A játékvezetők a szegedi kézilabdást két perces pihenőre küldték, a duneferres játékost pedig piros lappal a lelátóra űzték.

Az első támadásnál Vadkerti kínaira feladta Krivokapicsnak a labdát, aki nem hibázott. Ennél szebb második félidei kezdésről nem is álmodhattak volna a szegediek. Azonban ezzel meg is elégedtek Andjelkovicsék, s ezután csak a szépségre mentek, ami nem hozott eredményt. Sőt a 39. percre egyre csökkent Mezeiék előnye, s a vendégek kiegyenlítettek.

Nagyszerű volt az iram, a tetőfokán volt az izgalom. Igazi háború folyt a nagyon kellemetlen harcmodorban játszó Zubai és Herbert között. Csak a szegedieknek egy valami nem tetszhetett: még az 53. percben is iksz volt az állás. A kilenc találatot jegyző Császárral egyszerűen nem bírtak a pickesek. Még a szerencse is elpártolt a szegediektől, hiszen egy védett labda Puljezevics fejéről pattan a hálóba.

Bajusz az 58. és az 59. perben is büntetőt értékesített, s máfél perccel a vége előtt már kettővel vezetett a Szeged. Sőt Puljezevics bravúrosan kivédte a vendégek támadását. Herbert közben összeszedte a harmadik kiállítását, de ez már nem befolyásolta a Pick kétgólos győzelmét.

BUDAPEST BANK FÉRFI KÉZILABDA LIGA, RÁJÁTSZÁS, 5. MÉRKŐZÉS

PICK-SZEGED - DUNAFERR SE 28-26 (14-11)
Budapest Bank férfi kézilabda liga, rájátszás, elődöntő, ötödik mérkőzés. Újszegedi sportcsarnok, 3500 néző. Vezette: Kékes Cs., Kékes P.
Pick Szeged: PULJEZEVICS - Berta, Djurkovics, Herbert,BAJUSZ 5 (4), ANDJELKOVICS 4, Vadkerti 2. Csere: Szente (kapus), ILYÉS 7, KRIVOKAPICS 7 (1), Mezei 3, Bendó. Edző: Vladan Matics.
Dunaferr: STOCHL - Iváncsik T.1, Nagy 2, Kukucka 2, Rosta M., CSÁSZÁR 9, TÖRŐ 9 (5), Csere: Mikler (kapus), Kemény, GREBENÁR 2, Zubai 1, Tóth. Edző: Imre Vilmos.
Kiállítások: 10, ill. 10 perc. Hétméteresek: 6/5, ill. 5/5Az eredmény alakulása: 9. perc: 4-1, 13. p.: 8-3, 18. p.: 11-6, 36. p.: 16-14, 48. p.: 19-19, 55. p.: 24-25, 58. p.: 26-26.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik