Büntetőkkel nyertek az újvárosiak, óvnak a szegediek

Vágólapra másolva!
2007.05.05. 19:39
Ötödik mérkőzés dönt a Dunaferr – Pick-Szeged párosításban, miután az újvárosiak 29-29-es eredmény után büntetőkkel legyőzték a vendégeket. A mindent eldöntő összecsapásra szerdán kerül sor Szegeden.
Törő Szabolcs 13 gólt dobott
NS-archív
Törő Szabolcs 13 gólt dobott
Törő Szabolcs 13 gólt dobott
NS-archív
Törő Szabolcs 13 gólt dobott
A szerdai mérkőzés sérültjei szinte kivétel nélkül rendbe jöttek, Szasa Djukics, a Dunaferr jobbátlövője azonban ujjtörése miatt nem lehetett ott a társakkal.

A Szeged kezdett jobban, tartotta a vezetését a több eladott labda ellenére is. 8-3-as vendégvezetésnél kénytelen volt időt kérni Imre Vilmos, hogy felrázza csapatát.

A kis szünet hatott az újvárosi játékosokra, akik utána – főleg Iváncsik Tamás és Törő Szabolcs révén – sorozatban öt gól dobva kiegyenlítettek. Puljezevics sem tudott ezúttal olyan bravúrokat bemutatni, mint a mérkőzés elején, igaz, ebben az is közrejátszhatott, hogy egyszer orrba dobták…

A Pick az újvárosi egyenlítés után magára talált, még a kettős emberhátrányos szituációt is ki tudta védekezni, és újra öt gól lett az előnye. A hazaiak – többek között Richard Stochl jó védéseinek és Törő lendületes játékának köszönhetően – két gólra feljöttek, majd miután a Szeged több ziccert is hibázott, már csak egy volt a különbség.

Az utolsó perchez érkezve egy volt a szegedi előny, és a hazaiaknak kockáztatni kellett, lehozták Stochl kapust és mezőnyjátékos állt be a helyére. Ez végül meghozta az eredményt, hiszen 14 másodperccel a vége előtt Iváncsik Tamás kiegyenlített. A szegedieknél Mezei góljába belesípoltak a bírók, az időntúli szabaddobás viszont sikertelen volt.


Óv a Szeged

A mérkőzés után Lele Ambrus, a szegediek ügyvezető elnöke bejelentette, hogy megóvják a mérkőzést. Ennek alapja, hogy a hétmétereseknél nem a szabálykönyv előírásai szerint jártak el. A második sorozatot ugyanis nem a Szegednek, hanem a dunaújvárosnak kellett volna kezdenie.
Öt-öt lövés után sem lehetett győztest hirdetni, így az első hibáig folytatták a csapatok a büntetőpárbajt. A szegediek részéről végül Berta hibázott, így ötödik mérkőzésre lesz szükség, hogy eldöntsék, ki lesz a Veszprém ellenfele a döntőben.

A mindent eldöntő, ötödik mérkőzés szerdán lesz Szegeden.

FÉRFI KÉZILABDA-BAJNOKSÁG

DUNAFERR SE - PICK SZEGED 29-29 (11-16) - büntetőkkel 6-5
A mérkőzés osztályzata: 4
Dunaújváros, 1500 néző
V: Kékes Cs., Kékes P.
DUNAFERR SE
STOCHL - IVÁNCSIK 7, Nagy K. 4 (2), Tóth J., KEMÉNY, GREBENÁR 2, TÖRŐ 13 (6)
Csere: Mikler (kapus), KUKUCKA 5, ZUBAI 1, Császár 3 (2), Rosta
SZEGED
PULJEZEVICS - BERTA 6 (1), KRIVOKAPIC 8 (2), Andjelkovics, MEZEI 2, Ilyés 4, Vadkerti 1
Csere: Szente (kapus), BAJUSZ 13 (10), HERBERT, DJURKOVICS, Bendó
Az eredmény alakulása. 2. p.: 0–2. 11. p.: 3–8. 18. p.: 8–8. 23. p.: 10–12. 33. p.: 12–17. 38. p.: 16–18. 41. p.: 16–21. 48. p.: 20–23. 54. p.: 24–27.
Kiállítások: 8, ill. 12 perc
Hétméteresek: 14/10, ill. 18/13
A három győzelemig tartó párharc állása: 2–2.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik