Szeged: Ilyésnek mennie kell

Vágólapra másolva!
2006.12.12. 13:09
Ilyés Ferenc a továbbiakban nem szerepelhet a bajnoki ezüstérmes, Magyar-kupa győztes Pick Szegedben: a válogatott kézilabdázó ügynöke, Szörnyi Attila 48 órát kapott a csapatkeresésre. Az együttes vezetése kedden ultimátumot adott a játékos ügynökének, hogy két napot kap arra, hogy új munkaadót találjon védence számára.
Csúnyán ér véget Ilyés Ferenc szegedi szereplése
Csúnyán ér véget Ilyés Ferenc szegedi szereplése
Csúnyán ér véget Ilyés Ferenc szegedi szereplése
Csúnyán ér véget Ilyés Ferenc szegedi szereplése

A balátlövő már a szezon elején közölte, hogy jövő nyáron külföldre akar igazolni, de eddig még nem dőlt el a sorsa.

„Amennyiben Szörnyi játékos ügynök két nap múlva nem tud vevőt hozni, a klub megnevezi azt a gárdát, amelyikben biztosítva látja a válogatott átlövő játéklehetőségét. Az ez évi teljesítménye, s az elmúlt három hónap halogató politikája miatt nem látja biztosítva Ilyés korrekt játékát a hátralevő időben” – szerepel a klub honlapján.

A szegedi indoklásban az is szerepel, hogy a mostani döntés egyfajta „ars poetica” is a csapatnál maradó játékosok számára.

„A klub ezzel egyszer és mindenkorra szeretné azt üzenni, a csapat mezét magára öltőknek, hogy nem kívánja többször átélni a Buday, Eklemovics és legújabban az Ilyés „sagát".Ilyés ezzel a viselkedésével kiírta magát a Pick Szegedből” – áll a tájékoztatóban.

Ilyés Ferenc 50 találattal vezeti a csapat házi góllövőlistáját. Az átlövő ifjúsági játékosként került a klubhoz, s 2005-ben két évvel hosszabbította meg szerződését.

A Szeged a hétvégén összesítésben egy góllal maradt alul a Valladoliddal szemben a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, így most már csak hazai porondon bizonyíthatja tudását. Kérdés, Ilyés távozása mennyire hat ki Zoran Kurtes együttesének teljesítményére.
Legfrissebb hírek

Egy tizenegyes lett Nikitscherék veszte a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
2025.03.15. 15:58

La Liga: Nikitscher végig a pályán volt, a Valladolid kikapott Valenciában

Spanyol labdarúgás
2025.03.08. 20:40

Nikitscher Tamás: Nincsenek irreális elvárások velem szemben

Légiósok
2025.03.07. 06:34

Golovin Vlagyimir: Meg kell nézni, mire képesek a fiatalok

Kézilabda
2025.03.04. 16:07

A brazil Ronaldo is jó véleménnyel volt Nikitscher leigazolásáról – árulta el a játékos menedzsere

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 14:11

Nikitschert lecserélték, a Valladolidnak be kellett érnie a döntetlennel

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 23:02

Az Owusu- és a Bah-ügy – mit tehet egy játékosügynök?

Paunoch Péter blogja
2025.02.28. 08:52

A nem fenomenális Fenomén – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.02.28. 00:02
Ezek is érdekelhetik