Fortuna most bosszút állt

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2005.08.19. 01:03
Címkék
Sem a férfi, sem a női junior vb-n nem panaszkodhattunk a csoportbeosztásra, ám Fortuna istenasszony ezúttal "bosszút állt" a mieinken. A ma kezdődő, s jövő vasárnapig tartó női ifjúsági Eb-n (16 csapat) ugyanis nagyon erős riválisokat kapott Varga József csapata. A magyarok a csoportjukban sorrendben Spanyolország, Románia és Szerbia-Montenegró ellen próbálják megszerezni a nyolc közé jutást érő első két hely valamelyikét.
"Nagyon kiegyensúlyozott a csoportunk, bárki továbbjuthat, s bárki végezhet pont nélkül a negyedik helyen - kezdte Varga József edző. - A nevezési adatok alapján a román és a szerb csapat is erősebb nálunk fizikailag, hála Istennek nem birkózóversenyre megyünk. Négy és fél hetet dolgozhattunk együtt a kontinensbajnokság előtt, köszönet érte a kluboknak és a szövetségnek. Sajnos sok volt a sérültünk, de az elvégzett munkával elégedett vagyok. Mindössze azért van hiányérzetem, mert ebben az évben csak három nemzetközi mérkőzést játszottunk, a három Eb-selejtezőt. Ennek ellenére elszánt a társaság, bár nem lesz könnyű, szeretnénk bejutni a nyolc közé."Az Eb csoportbeosztása. A csoport (Bécs) : Oroszország, Horvátország, Litvánia, Franciaország. B-csoport (Bécs): Németország, Csehország, Szlovénia, Törökország. C-csoport (Maria Enzersdorf): Svédország, Ausztria, Dánia, Szlovákia. D-csoport (Maria Enzersdorf): Magyarország, Szerbia-Montenegró, Spanyolország, Románia.
A magyar válogatott mérkőzései. Augusztus 19., péntek: Spanyolország (14). Augusztus 20., szombat: Románia (14). Augusztus 21., vasárnap: Spanyolország (16).

A magyar keret
Kószó Andrea (Vasas), Trimmel Brigitta (Cornexi-Alcoa), Varga Tímea (Békéscsaba) - kapusok. Németh Nedda, Földes Kata, Reiner Szabina (Győri Graboplast ETO KC), Kovács Adrienn, Kazai Anita, Szűcs Nikolett (DVSC), Kolos Dorottya, Kovács Bianka (Vasas) Petrovszki Katalin (Békéscsaba), Tilinger Tamara (Cornexi-Alcoa), Bagócsi Barbara (Vác), Emberovics Mira (PEAC), Gerstmár Szilvia (Dunaferr) - mezőnyjátékosok.
Legfrissebb hírek

A tízgólos vereség után lemondott a moldovai szövetségi kapitány

Minden más foci
14 perce

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
49 perce

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
7 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
7 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
7 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
8 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik