Kézilabda, női junior vb: kikapott a Mátéfi-csapat, a bronzéremmel vigasztalódhat

Vágólapra másolva!
2005.08.12. 19:24
Címkék
A Csehországban, Brnóban zajló női junior kézilabda-világbajnokságon a Mátéfi Eszter szövetségi edző által irányított magyar együttes az elődöntőben háromgólos vereséget szenvedett a címvédő, legutóbbi két vb-n aranyérmet szerző orosz válogatottól, így a Koreai Köztársaság ellen vasárnap 12:30 órától számunkra a bronzérem megszerzése lehet a cél.

Csapatunk az első félidőben és a második játékrész feléig nagyszerűen játszott, úgy védekezésben, mint támadásban, a hajrához is kétgólos vezetéssel érkeztünk, ám akkor az oroszok védekezésben váltottak, mi meg elöl többször kihagytunk és hibáztunk, így hiába parádézott a magyar kapuban Triffa Ágnes, nyerhető mérkőzést veszítettünk el egy összességében jobb képességű, összeszokottabb és fizikumban jóval erősebb csapat ellen.

A másik elődöntőben a norvégok öt góllal verték a koreaiakat, így ők játszhatnak a vasárnapi döntőben 15.00 órától az oroszokkal.

Brno, női junior vb, elődöntő:
Oroszország-Magyarország 25-22 (11-11)
G.: Vjahireva 9, Uszkova 7/3, Bliznova 3, Levina, Kocsetova, Csernova 2-2, illetve Sopronyi, Szamoránszky 4-4, Tápai 4/4, Laluska 3, Bódi, Juhász, Gerstmár 2-2, Balogh 1

Norvégia-Koreai Köztársaság 27-22
Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
38 perce

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
1 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
1 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
2 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik